Miután ezt már a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) megtette, a Szociáldemokrata Párt (SPD) is elfogadta a kormánykoalíciós megállapodást:
a szavazáson 56 százalékos részvétel mellett az SPD-tagok 85 százaléka voksolt igennel a koalícióra Németországban
– adta hírül az Euronews.
Ezzel végre megnyílt az egyenes út az új – hárompárti színezetű – kormány megalakulása előtt.
Kiiktatták a képletből az AfD-t
Mint emlékeztettek, a februári választásokon a szociáldemokraták harmadik helyen végeztek,
a támogatásuk pedig lehetővé teszi, hogy a konzervatívok a szélsőjobboldali AfD nélkül kormányozhassanak.
Összezárt tehát a három mérsékelt politikai formáció.
Az SPD-t vezető Lars Klingbeilt jelölték alkancellárnak és pénzügyminiszternek is, bár pénzügyi tapasztalatait kritikusai megkérdőjelezik. Mindenesetre a párt a jövő héten kívánja majd bejelenteni miniszterei nevét.
Több tárcával is gazdagodnak
A kabinetben a szocdemek hét minisztériumot kapnak, köztük a védelmi és a munkaügyi tárcát, míg a CDU olyan posztokat, mint a külügy és a belügy. Az új minisztereket Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök iktathatja be hivatalába.
A megalakulás előtt a formalitás még hátravan: a megállapodást ugyanis május 5-én írják alá, míg Friedrich Merz várhatóan másnap, 6-án teszi majd le az esküt kancellárként.
Kapcsolódó
Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne?
Mielőtt hatalomra kerülne, megingott Németország leendő kancellárjának széke, mivel a választók és a párttársak szerint Friedrich Merz megtévesztette őket. Már a koalíciós tárgyalópartnerek, Scholz szociáldemokratái is taktikáznak, eközben egyre népszerűbb a szélsőjobboldal. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!