Elszaporodtak a régi-új amerikai elnökhöz köthető mémcoinok a kriptopiacon: ha valaki végképp nem tudja már mire költeni a pénzét, akkor vásárolhat
Ráadásul indult még egy sor kamucoin is a Coinmarketcap rangsora szerint, és ezeknél egyébként már a nevükben sem titkolják ezt: ilyen például a „[Fake] Melania Trump (melania.world)” elnevezésű coin is. Korábbról pedig már eleve ott volt a MAGA (magamemecoin.com) és a Dogelon Mars (ELON).
A Trumpról elnevezett coint január 18-án indították útjára,
árfolyama 7 dollárról rajtolt, a csúcsot a beiktatás előtti napon, 19-én érte el 74 dollár felett
– tehát aki időben beszállt, és egy nappal később minden Trumpjától megszabadult, tízszerezhette a pénzét. Egyébként még aznap estére vissza is zuhant az árfolyam 40 dollárra, azóta ekörül kereskednek vele.
Az elnök feleségéről elnevezett mém egyelőre úgy fest, hogy ráfizetés annak, aki ebbe fektette pénzét: 20-án 8 dollár körüli árfolyamról indult a Melania, járt tegnap 13,5 dolláron is, azonban kevesebb mint 24 óra leforgása alatt 5 dollár alá zuhant az árfolyama. Hasonló mozgást produkált a Trump lányáról, Ivankáról elnevezett coin is, igaz, ott sokkal kisebb értéken forog a kereskedés – cikkünk írásakor 1 Ivanka 0,00000014 dollárt ért.
Piaci kapitalizációját nézve a Trump jelenleg a kriptopiac 23. legnagyobb coinja,
összesen 8 milliárd dollár van benne, a Melania 4,6 milliárdot, míg az Ivanka 600 ezer dollárt tud felmutatni.
A Donald Trump mozgalmáról, a MAGA-ról (Make America Great Again) már korábban neveztek el kriptót: a MAGA-val már 2023 vége óta lehet kereskedni, kezdetben 1-2 centért lehet vásárolni. A csúcsot a tavalyi választás előtti napokban, június 2-án érte el: 17,1 dollárt is ért. Tehát aki
2023 végén 2 centért vásárolt mondjuk 100 MAGA-t, ami akkor 2 dollár volt, egy sajtos szendvics ára, az a választás 1700 dolláron tudott volna kiszállni.
És ne menjünk el a világ leggazdagabb embere, az amerikai kormányban is helyet kapó Elon Musk mellett sem: az egyébként kriptorajongó Tesla-, SpaceX- és X-tulajdonoshoz több mémcoin is „köthető”:
- a konkrétan róla elnevezett Elon Muskkal (MUSK) is 2023 óta lehet kereskedni, piaci kapitalizációja több mint félmilliárd dollárra rúg – 1 MUSK jelenleg 0,00005499 dollárt ér, az elmúlt 24 órában árfolyama 350 százalékkal nőtt;
- de van még néhány elhanyagolható kapitalizációjú coin is, ami a nevéhez köthető, mint például a Dogelon Mars (ELON), ami már nevében is a Dogecoinra hajaz.
A legnépszerűbb mémcoin, a Dogecoin – ami egyébként Musk nagy kedvence – is jól teljesített Trump megválasztásával: a világ hetedik legnagyobb kriptójának árfolyama a választás óta körülbelül háromszorosára emelkedett, jelenleg 34 centet ér.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eltűnik egy fizetési mód az Aldiban, nem szeretik a vásárlók a kütyüzést

Pánik Párizsban: aranyáron vásárolhat magának helyet az Európai Unió

Meg kell becsülni azt, ami ma történt: Orbán Viktor ritkán szól a forintról

Ilyen árak várják holnaptól az autósokat a kutakon

Rejtett számról hívogatták Orbán Viktor vendégét, de vele nem lehet kibabrálni

Brutális bérigények: közel másfél milliót kérnek ezek a munkavállalók

Meghátrált az EU: ez lehet a fatüzelésű kályhák sorsa

Meglőttek a rendőrök egy késsel hadonászó férfit egy düsseldorfi klinikán

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból
