A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
A BÉT igazgatósága szeptember 6-ára hívta össze a tőzsde rendkívüli közgyűlését. Az egyetlen napirendi pont a kereskedési rendszer cseréjének üzleti modellje. A tavaszi közgyűlésen már éles viták folytak a BÉT 68 százalékát birtokló osztrák konzorcium (a bécsi tőzsde és az ÖKB elszámolóház), valamint a tőzsdét használó − általában csak kisebb részben tulajdonos − magyar brókerházak között az immár 14 éve jól működő MMTS rendszer cseréjéről. Akkor a kisrészvényesek kérése volt, hogy a döntő szót a közgyűlés mondja ki, igaz, ennek kimenetele a szavazati arányok alapján nem kérdés.
Kapcsolódó
A bécsi és a ljubljanai tőzsde már a Xetrát használja, az ugyancsak CEESEG-tulajdonú prágai börze már döntött a bevezetésről. A BÉT vezetése szerint az új rendszer 2012 végéig bevezethetik, egyszeri költségei nem érik el a 200 millió forintot. (Az MMTS két fázisának büdzséje az ezredfordulón másfél milliárd forintra rúgott.) A lícencdíj 2015-től már csaknem évi 300 ezer euró lesz, ezt a BÉT a bécsi értéktőzsdének fogja fizetni. A BÉT azzal kalkulál, hogy az új rendszeren nő a forgalom, méghozzá a jelenlegi napi 17 milliárd forintról 2017-ig a háromszorosára, ami bőven kompenzálja a költségeket (legalábbis a tőzsdéét). Amennyiben viszont a forgalomemelkedés nem éri el legalább a 30 százalékot, a váltás mínuszt hozhat.
A magyar brókercégek viszont aggódnak, hogy a külföldi tagok jelenlegi, alig 16 százalékos piaci részesedése öt év alatt akár 50 százalékosra is hízhat, ám a BÉT forgatókönyve szerint a magyar tagok forgalma is csaknem megkétszereződne 2017-ig, míg a régi rendszerben a forgalom a mostani szinten maradna. A brókerházaknak az átállás viszonylag nagyobb egyszeri és havi néhány ezer eurós folyamatos költséget jelent, ami főként a kisebbek berzenkedését erősíti.
A megkérdezett tőzsdetagok egy része egyértelműen saját forgalma csökkenésétől tart, ráadásul az időzítést sem érzi megfelelőnek, nemcsak a világméretű tőzsdei válság miatt. A Xetrát üzemeltető frankfurti tőzsde és a NYSE kibontakozó, de részleteiben még átláthatatlan fúziója esetén akár az is elképzelhető, hogy maga a Xetra sem él még öt évig.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le