A Taborfigyelo.hu azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a táborozó gyerekek száma valamelyest csökkent, a tavalyi rekordszámú 230 ezer résztvevővel szemben 2024-ben 215 ezer táborozóval számolnak, aminek legfőbb oka, hogy a nyári szünet egy héttel rövidebb lett, így idén tíz héten át vakációzhatnak a gyerekek.
A legnépszerűbb tábortéma 2024-ben is a sport lett.
Kapcsolódó
A második helyen a kalandtáborok vannak, míg a harmadik helyen döntetlennel az idegen nyelvi, elsősorban angoltáborok, illetve a katonai táborok szerepelnek.
Jelezték azt is, hogy a legnépszerűbb táborcélpontok között Pest, Bács-Kiskun és Veszprém vármegyék szerepelnek, ám sok gyermek vakációzik Somogy és Fejér vármegyékben is.
A közlemény szerint a táborozó gyerekek valamivel több mint fele (53 százalék) napközis táborban vakációzik, míg 47 százalékuk ottalvós programokon vesz részt.
Hirtelen nagyot drágulnak a kollégiumok
Jelentős különbségek lehetnek a megszokott, tanév közbeni árak és a nyári lakhatási költségek között. Ugyanakkor még így is akadnak olcsóbb lehetőségek.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk