Az eurókurzus a délelőtt folyamán 244,00 és 244,20 között ingadozott, majd a a délután folyamán erősödött, vagyis - délután 4 óra előtt nem sokkal - 244,30/40 forintos szinten jegyezték a közös devizát - tájékoztatott a mai nap eseményeiről Kolba Miklós, az ING tradere. A forint annak ellenére gyengült, hogy több régiós deviza - köztük a zloty - erősödni tudott - fogalmazott a szakértő. Kolba Miklós mellett Skáre Balázs, a Hamilton szakérője is úgy fogalmazott, hogy a szerény forgalom miatt nem igazán látszódtak a minimális gyengülés okai. Skáre Balázs hozzáfűzte: a nemzetközi piacokon is a nyugalom volt az úr. Az dollár euróhoz mért árfolyama 1,2430 körül ingadozott délután, ami gyakorlatilag megegyezik a tegnapi szinttel. Ennek megfelelően a dollárt 196,60 forinton jegyezték a bankközin.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!