Március óta zárva tart a hévízi Tófürdő központi épülete statikai problémák miatt, azonban a pontos okokról és a megoldásról senki nem tud semmit – írja az Index.
A Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő közleménye szerint egy statikai szakvélemény alapján döntöttek amellett, hogy az épület szerkezete nem biztonságos, ezért nem fogadhat vendégeket.
A lezárás kizárólag a tavon lévő főépületre vonatkozik, a gyógytó és más fürdőrészlegek továbbra is működnek.
A lap felhívja a figyelmet, hogy a főépület kiesése, főleg rossz idő esetén elég komoly hátrányt jelent a fürdő számára, annak ellenére is, hogy a város honlapján szinte mellékesnek tűnhet az ügy.
A helyiek és a szállásadók frusztrációja megérződik a nyilatkozatokon is. Naszádos Péter polgármester például egy korábbi sajtótájékoztatón tehetetlenségében úgy fogalmazott:
Ha huszonhatodszor kérdezitek meg, akkor is csak ugyanazt tudom mondani.
Márciusban még ideiglenes lezárásról volt szó, most viszont világossá vált, súlyos szerkezeti problémák állnak fenn, és senki nem tudja, mikor és hogyan lehet ezeket megoldani.
A hévízi fürdőt egyébként közel 20 éve nem újították fel, pedig már két éve beharangozták a rekonstrukciót, amelyből eddig nem lett megvalósítás.
A jelenlegi tervek szerint egy ideiglenes úszó sziget épülhet a főépület helyettesítésére, mintegy egymilliárd forintból, 2026 tavaszára. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Tófürdő már nem tartozik a városhoz, ugyanis 2013 óta teljes egészében az állami kórház kezelésében van.
Egyre nagyobb a gond Hévízen – a megoldás pedig nem nagyon érkezik
Hévízen forrnak az indulatok: a Tófürdő legfontosabb épülete március óta zárva, a helyiek pedig választ követelnek. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye