Kedvező hírekre egyelőre nincs kilátás
Az alapprobléma nem új keletű: a költségvetés aggasztó helyzete. Ez már mindenki előtt jó ideje ismert, s ahogy telik az idő és nem történik ez ügyben semmi, úgy tekintik ezt egyre többen tartós és az idő előrehaladtával egyre nehezebben kezelhető problémának. Ez törvényszerűen a magyar államadósság nemzetközi hitelminősítő intézetek általi leminősítéséhez vezet. A sort a Fitch nyitotta meg, azonban aligha kétséges, hogy a többi vezető hitelminősítő intézet is előbb-utóbb követi példáját. Hacsak nem történik semmi kedvező fejlemény – tehetnénk hozzá az ilyenkor a korrektség okán szinte kötelező kiegészítést, más kérdés, hogy nehéz elképzelni, mi történhetne rövid távon, ami lényegesen javíthatná a helyzetet.
A leminősítés hatásairól megoszlottak a vélemények. Az egyik álláspont szerint semmi váratlan nem történt, a költségvetés helyzetét eddig is mindenki ismerte, tehát új információ nem látott napvilágot, így az árfolyamok emiatt nem kell hogy változzanak. Többen viszont úgy vélték – s az eddigi tapasztalatok szerint nekik lett igazuk –, hogy az EU nemrég történt dorgálása után újabb figyelmeztetés érkezett külföldről, s a szaporodó ejnyebejnyék fokozzák a befektetői bizalmatlanságot, azaz eladásokat gerjesztenek mind a forint, mind a magyar állampapírok vonatkozásában. Ennek pedig egyértelműen árfolyam-következményei lehetnek. Mivel a piaci folyamatok mozgatórugóit az esetek jelentős részében pszichológiai síkon kell keresni, aligha csodálkozhatunk azon, hogy a leminősítés annak ellenére eladási hullámot indított el, hogy indoklása tulajdonképpen nem tartalmazott semmi új fundamentális információt.
A múlt heti kedvezőtlen folyamatok egyértelműen a leminősítésnek tudhatók be. Jól mutatja ezt, hogy hétfőn még valamelyest csökkentek a hozamok, sőt még a három hónapos diszkontkincstárjegyek keddi aukciójának eredményén sem látszott semmi (6,02 százalékos, tehát gyakorlatilag a jegybanki alapkamattal megegyező volt az átlaghozam), hiszen erre az aukcióra már korábban be kellett adni az ajánlatokat, mint ahogy a rossz hír napvilágot látott.
Amikor az ÁKK döntött a végleges kibocsátási mennyiségről, már ismert volt a Fitch lépése, tehát akár meg is emelhette volna a tételt (a benyújtott ajánlatok volumene ezt bőven lehetővé tette), hiszen aligha valószínű, hogy a rákövetkező héten ezen a hozamszinten el tud adni papírokat. Ám az aukciós ajánlattevőkre nézve fölöttébb korrekt módon – akik bármilyen szívesen tették volna, már nem vonhatták vissza ajánlataikat – a kibocsátó nem tette ezt, nem használta ki azt a lehetőséget, amit a bejelentés időzítése (nevezetesen hogy pont az aukció értékelési szakaszába esett) teremtett számára.
Ettől kezdve a hét hátralévő részére alaposan rányomta bélyegét a pesszimista hangulat. A forint napról napra gyengült, csütörtökön és pénteken már a 256 forint/eurót is elérte a kurzus. Ez talán már olyan veszélyes szint, ami egyre komolyabban felvetheti egy kamatemelés szükségességét. Más kérdés, hogy ehhez hasonló helyzetekben egy ilyen lépés általában nem szokta meghozni a várt hatást, inkább olajnak bizonyulhat a tűzre.
Az állampapírpiacon is egyre aggasztóbbá vált a helyzet a csütörtöki kötvényaukciók előtt, a piacra érezhető eladói nyomás nehezedett, felfelé tornászva a hozamokat. A két kötvényaukción talán az volt a legszembetűnőbb, hogy a benyújtott ajánlatok volumene jelentősen alulmúlta a megszokottat, bár elégtelen keresletről azért nem beszélhetünk. A vevők visszafogott érdeklődése persze meglátszott a hozamokon, a hároméves papír aukciós átlaga egy pont híján kerek hét százalék lett, ami intő jel. A tizenöt éves papírnál is számottevő volt az emelkedés: a 6,8 százalékos átlaghozamnál 7-8 ponttal alacsonyabb szinten előző nap még játszi könnyedséggel el lehetett adni papírokat a másodpiacon. Jó hír ugyanakkor, hogy a délutáni kereskedésben nem romlott a helyzet, a másodpiacon az aukció által meghatározott hozamszintek környékén forogtak a szóban forgó papírok.