Nálunk a jegybank a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a hatszázalékos kamatszintet a múlt héten, az Európai Központi Bank (ECB) azonban – ugyancsak papírforma szerint – negyed százalékponttal emelt. Ez így együtt azt jelenti, valamelyest csökkent a forint és az euró között fennálló kamatkülönbség, azaz a helyzet sok tekintetben nem különbözik attól, mint ha itthon kamatot csökkentettek volna. Pedig a forintpiacot figyelő szereplők – még ha kamat dolgában a várakozásaik be is igazolódtak – alternatívaként sokkal inkább az emelést, semmint a csökkentést tartották reális lehetőségnek. A jövőt illetően nagy a bizonytalanság, mindenféle véleménnyel lehet találkozni, az év hátralévő részére azonban leginkább a kamatszint változatlanul hagyása tűnik pillanatnyilag a legésszerűbb variációnak, s az elemzők többsége is erre számít. A világban ugyanakkor éppen kamatemelési szezon van. Mintha versengene Európa és Amerika ez ügyben, hiszen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed sorozatos kamatemelési lépéseit mintegy megelégelve vett egy nagy levegőt és emelt az ECB is. (Nem véletlen, hogy a befektetőket az izgatja, egy sorozat kezdődik ezzel, vagy csupán egyszeri, kivételes jellegű intézkedés volt.) A kamatemeléseket persze nem a „szomszéd” magatartásával, hanem például a növekvő inflációval szokás indokolni, s természetesen ennek komoly alapja is van. A kamatszint ugyanakkor mindenütt viszonylagos, hiszen amilyen fontos annak az inflációval való összevetése (a reálkamat meghatározása), legalább annyira érdekli a befektetőket az is, hogy az egyes devizák kamatszintjei között mekkora a különbség. Nálunk is ez okozhat némi fejtörést, amikor a kamat közeljövőbeni szintjével kapcsolatban próbálunk meg találgatni. Hiszen az infláció ugyan kedvező, emiatt akár még csökkenteni is lehetne a kamatot, azonban ezzel – nem hagyva figyelmen kívül a külföldi emeléseket sem – olyannyira lecsökkenne a kamatkülönbözet más devizákhoz képest, hogy az tőkekivonással, s ennek következményeként a forint árfolyamvesztésével járhatna együtt.
Folytatás a 14. oldalon ä
ä Folytatás a 13. oldalról
Fizetőeszközünk jelenleg aligha nevezhető erősnek, a néhány forinttal 250 fölött járó eurókurzus további számottevő emelkedése aligha kívánatos. Ugyanakkor a helyzet egyáltalán nem veszélyes, a mostani árfolyamszint semmilyen szempontból nem tekinthető abnormálisnak. Más kérdés, mit hoz a jövő a forintárfolyam ügyében, a kamat alakulása tekintetében pedig talán annyit mondhatunk, minden a forintkurzustól függ. Érdekes módon annak ellenére, hogy a múlt heti kamatdöntéskor előzetesen szinte mindenki tartást jósolt (ami be is jött), mintha élesben másképp viselkedtek volna a befektetők – az állampapírok árfolyamába ugyanis mintha kamatemelési várakozások árazódtak volna be. A száraz matematikán túlmenően bizonyság erre az is, ami a kamatdöntés után történt: a hozamok, különös tekintettel a rövid lejáratokra, csökkenni kezdtek. Márpedig egy, a várakozásokkal mindenben egybevágó döntés nem válthat ki a piacon ármozgást. A helyzet persze ennél bonyolultabb, mert már a döntés előtt is hozamcsökkenési trend volt – aminek az oka azonban akár az is lehetett, hogy elkezdődött a korábban beárazott kamatemelés „kiárazása”. A rövidebb papírok hozamszintje mindenesetre most sokkal jobban hasonlít az ezeket leginkább meghatározó jegybanki alapkamatra, mint korábban. A három hónapos papír aukcióján kialakult 6,06 százalékos átlaghozam kőbe vésett alapkamat mellett is megállja a helyét. Igaz, a hosszabb papírok magasabb hozammal találtak gazdára (hat hónapos 6,2, egyéves 6,47 százalék), azaz a hozamgörbe továbbra is emelkedő, ami ezen a távon nem tükröz optimista hangulatot. A várakozások tehát arra utalnak, hogy az MNB-nek is előbb-utóbb fel kellene zárkóznia a kamatot emelőkhöz, igaz, a dolog egyelőre nem sürgős.
Ádám Zsigmond