Lábukkal szavaznak a külföldi befektetők?
Nemrég a miniszterelnök még azzal borzolta a pénzpiaci kedélyeket, hogy úgy nyilatkozott, a sávközép táján óhajtja látni a forint árfolyamát. Miután ez a vágya feltehetően hamarabb teljesült, mint gondolta volna, a jelek szerint ettől maga is megijedt. Legalábbis erre utal, hogy szokatlan dologra szánta el magát: mint tőzsdei részvénykibocsátásokkor az érintett cégvezetők részéről szokás, egy road-show keretében külföldre látogatott. Míg azonban a részvénykibocsátók azért szokták ezt tenni, hogy kvázi reklámozzák a céget, olyan értelemben, hogy igyekeznek iránta a befektetők érdeklődését felkelteni, az ország vezetője inkább megnyugtatni igyekezett a már-már pánikba eső befektetőket. Frankfurtban és Londonban járva a nagy vihart kavaró, egyesek szerint megszorításként, mások szerint reformként értékelhető csomag részleteiről, céljairól és várható hatásairól tájékoztatta a nemzetközi befektetőket, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a piaci fejleményekből leszűrhetően egyre nagyobb mértékben tapasztalható befektetői bizalmatlanságot oldja, amennyire lehet.
Szükség is lenne erre, hiszen az eddig – ki tudja, miben bízva – hazánk iránt meglepően nagyfokú toleranciával és bizalommal bíró külföldi befektetők, akik meghatározó szereplői például a forintban denominált állampapírok piacának is, most, a csomag bejelentése után pálfordulást hajtottak végre.
A kilátásokat egyre borúsabbnak ítélik, erre következtethetünk abból, hogy ahogy mondani szokás, a lábukkal szavaznak, azaz növekvő mértékben vonják ki forintbefektetéseiket. Sokan a török pénzügyi válságot emlegetik, mondván, hogy Magyarországon is történhetnek hasonló dolgok, míg mások nem csekély mértékű rendkívüli jegybanki kamatemelés(ek)től tartanak. A befektetői bizalom megfogyatkozása kettős hatással jár: emeli az állampapírok hozamszintjét (hiszen a kínálat erősödik a piacon) és gyengíti a forintot mivel az ellenértéket euróra, dollárra stb. váltják).
Euróban számítva a forintgyengülés leértékeli a forintban kibocsátott kötvényekben megtestesülő államadósságot. Az állampapírhozamok emelkedése szintén ezt teszi, hiszen a magasabb hozamszintek mellett a már piacon lévő papírok mai értéken forintban számítva is kevesebbet érnek – más kérdés, hogy ennek árát meg kell fizetni az új kibocsátások növekvő hozamszintjében. A befektetők számára mindez befektetésük leértékelődését jelenti, forintban számolva is, euróban meg pláne, más szóval a magyar államkötvények tulajdonosai, bármilyen nemzetiségűek is legyenek, elszenvedett veszteségük értékével kénytelenek beszállni a stabilizációs csomag finanszírozásába. Érthető tehát, ha – és most elsősorban a külföldiekre gondolunk – kényelmetlenül érzik magukat. Sőt, esetleg becsapva is, bár ez olyan értelemben aligha jogos, hogy végül is az a tény, hogy korábban a mai helyzethez képest drágán vásároltak forintot és állampapírokat, egyértelműen annak tudható be, hogy nem kellő mértékben vették figyelembe a magyar gazdaság régóta nyilvánvaló súlyos problémáit.
A bizalomvesztés persze eladási lavinát indíthat és talán indított is el. Ennek jele a forint folyamatos gyengülése és az állampapírok hozamának emelkedése. Az állampapírpiacról szinte eltűntek a vevők. Nemcsak a másodpiacon elégtelen mértékű a kereslet (kisebb eladások is képesek hozammozgásokat indukálni), de az aukciókon is. A múlt héten tartott diszkontkincstárjegy-aukciók jellemzője volt, hogy a kibocsátó a benyújtott ajánlatok alacsony volumene miatt kénytelen volt csökkenteni a kibocsátott mennyiségeket. Kivételt képez a három hónapos papír, amelynél egyébként 6,68 százalékos átlaghozam alakult ki. (Ez is jelzi, hogy a várakozások szerint a jegybanki kamatemelést a piac egy sorozat nyitányának tekinti.) A hozamok a többi aukción a mennyiségcsökkentés ellenére is alaposan elszálltak: hat hónapra 7,29 százalékos, míg egy évre 8,08 százalékos átlaghozammal fektethették be pénzüket az aukciók résztvevői. A hozamgörbe a hároméves futamidő környékén alaposan kicsúcsosodik, ezt a terminust tekinti tehát legkritikusabbnak a piac.