BUX 131367.78 -0,31 %
OTP 40790 0,2 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egy darabig változatlan maradhat az alapkamat

Erőteljesen emelkedtek az állampapír-piaci hozamok a múlt hét második felében, s a forint is számottevően gyengült. Bár többen a jegybanki alapkamat emelésétől tartanak, egyelőre ez aligha következik be.

2005. november 13. vasárnap, 23:59

Nem teljesen világosak a múlt heti pénzpiaci és állampapír-piaci folyamatok okai. Semmi különös esemény nem történt ugyanis, az árfolyamok mégis már-már hektikusan ingadoztak. (Többen a lengyelországi eseményekre vezetik vissza a magyar piacon történteket.) A hét első felében még inkább csökkentek a hozamok, a forint pedig erősödött, szerdától azonban fordult a kocka: határozottan és intenzíven felfelé vették az irányt, az euróval pedig tartósan a lélektani határ szerepét már hosszú ideje betöltő 250 forintos árfolyam fölött kereskedtek. Itt jegyzendő meg, hogy az euró mostanság meglehetősen gyengélkedik a dollárhoz viszonyítva, így a forint gyengülése az euróhoz képest talán nagyobb jelentőségű, mint amilyennek látszik. Bár csak két hét múlva lesz a monetáris tanács következő kamatmegállapító ülése, most is többen tartanak egy kamatemeléstől, ez azonban talán – még ha alaposak is lennének ezek a vélekedések – még korai lenne. A forint helyzete ugyanis korántsem olyan vészes, például három hete a mostaninál is gyengébb volt fizetőeszközünk – más kérdés, hogy azután, egyértelmű okokkal nem magyarázhatóan, jócskán erősödött. A jelenlegi helyzetben tehát maximum a felfelé némiképp elszállt állampapírhozamok miatt merülhetne fel a kamatemelés lehetősége, egy ilyen lépés azonban igazolná az önbeteljesítő jóslatot, amivel újabb kamatemelési várakozások táptalajává válna. Természetesen a kamat csökkentése mellett sincs különösebb racionális érv, így annak a valószínűsége a legnagyobb, hogy a döntéshozók egy darabig a tartás mellett teszik le voksukat. Érdekes a hozamgörbe alakja. Az évekig megszokott inverz (lejtő) hozamgörbe ugyan nem most vált történelemmé, hanem már korábban, helyette azonban sokáig egyenes vagy enyhén emelkedő alakzatot láthattunk. Most azonban mintha maga a görbe is a piacon uralkodó bizonytalanságot, a határozott befektetői várakozások hiányát, a folyamatok esetlegességét tükrözné. A rövid szakaszon felfelé tart, majd öt év tájékán tetőzik, s innen enyhén inverz képet mutat. Ha mindenképpen tudományos magyarázatot akarunk keresni a dologra, azt mondhatjuk, hogy rövid, illetve középtávon rossznak ítélik meg a kilátásokat a befektetők, a makrogazdasági problémákat súlyosnak, nehezen megoldhatónak találják. Hosszú távra azonban bíznak abban, hogy valamelyest mégiscsak sikerül úrrá lenni a gondokon, úgy vélik, hogy az euróövezethez való csatlakozás olyan fontos cél lehet, amelynek érdekében ha az utolsó pillanatban is, de megszületnek az azt lehetővé tévő intézkedések. A piac idegességére utaló tényező, hogy a hozamgörbe fő trendvonalán belül is bőven találunk nehezen magyarázható hepehupákat. Hétfőn ismét likviditási (hathetes futamidejű) kincstárjegyet dobott piacra az ÁKK, és intő jel, hogy már ez a fölöttébb rövid lejáratú papír is a jegybanki alapkamat fölötti hozamszinten talált csak gazdára (igaz, a kibocsátási mennyiséget megemelték). A három hónapos papír aukcióján az alapkamatnál kilenc ponttal magasabb hozamot érhettek el a befektetők, igaz, ez a megelőző hetek eredményéhez képest hozamcsökkenést jelent. A baj azonban nem ez, hanem talán az, ami a hároméves papírral történt: aukciós átlaghozama a szokottnál jóval nagyobb, mintegy háromszoros túlkereslet ellenére is 6,94 százalék lett (itt is megemelték a kibocsátási volument). Ez pedig a jövőre nézve masszív kamatemelési várakozásokat tartalmaz, semmi jót nem sejtet. Ráadásul a délutáni hároméves referenciahozam már magasabb is volt hét százaléknál, s ezen kerek értéktől pár pontnyi távolságra található a két hosszabb (öt- és tízéves) futamidő referenciahozama is. A hosszabb futamidejű papíroknál tehát a hozamok igencsak magasak: a jegybanki alapkamattal összevetve átlagosan úgy egy százalékpontnyi többlettel bírnak.

Ádám Zsigmond
Ádám Zsigmond

Ez is érdekelhet