Ma tartja kamatmeghatározó ülését az MNB monetáris tanácsa. Szinte mindenki kamatemelést vár, csupán a mérték a kérdés. Az állampapírok árfolyamába is beépült a várakozás, a legrövidebb futamidőknél is jóval a jelenlegi jegybanki alapkamat fölött vannak a hozamok. Jó példa erre a héthetes likviditási kincstárjegy hozama, amely a múlt hétfői aukción átlagosan 6,7 százalék volt, de még a 6,8 százalékos hozamon ajánlatot tevők sem kényszerültek üres kézzel távozni. Legtöbben folyamatos, havi negyed százalékpontos kamatemeléseket várnak, hogy meddig, arra nézve már megoszlanak a vélemények. Ez érthető, hiszen ha például a forint jelentősen erősödne, az nyilvánvalóan véget vetne a sorozatnak. Szintén a kamatemelési várakozást támasztja alá a három hónapos papír aukciós eredménye: itt az átlag 6,78 százalék lett. Ilyen szituációban aligha csodálkozhatunk azon, hogy a kéthetes jegybanki betét iránt (ahol még 6,25 százalék volt a kamat) megcsappant az érdeklődés és az állomány húsz százalékkal csökkent. A kamatemelés(ek)nek elvben erősítenie kell a forint árfolyamát (más kérdés, hogy a gyakorlatban ezek a tankönyvi igazságok korántsem mindig érvényesülnek). Az általános várakozások pedig beépülnek az árfolyamokba, akár ezzel is magyarázhatnánk, hogy a forint a múlt héten erősödő tendenciát mutatott: az euró 280 forint fölötti hét eleji árfolyama csütörtökre 275 forintra olvadt. Persze nyilvánvalóan más okok is vannak, mint például a régióbeli devizák általános mozgása. A forintra váltott külföldi devizák ezúttal is vélhetően zömmel állampapírokba vándorolnak, ennek tudható be talán a leginkább a hosszabb futamidőket érintő hozamcsökkenés. (A hosszabb papíroknál a hozamoknak viszonylag kevés közük van a futamidő alatt feltehetően sűrűn változó kéthetes kamathoz.) A csütörtöki kettős kötvényaukció eredménye – ami mindig is jó barométere az aktuális piaci hangulatnak – fölöttébb pozitív képet mutat. A hároméves papír – amely mostanában a hozamgörbe csúcspontját adja – 7,88 százalékos átlaghozammal szerepelt, jelezve, hogy végleg vagy csak egy időre, de búcsút mondhatunk a nyolc százalék feletti hozamoknak. A tízéves papír szerényebb érdeklődés mellett 7,16 százalékos átlagot produkált.
A 2009/F iránt egyébként igen nagy volt az érdeklődés: 150 milliárd forint feletti névértékre lett volna kereslet, ennek – a mennyiség megemelésével – mintegy felét elégítette ki a kibocsátó. Bár aligha ez volt az oka a nagy érdeklődésnek, érdemes megemlíteni e papírral kapcsolatban egy speciális tényezőt, amelyre a magánbefektetőknek tanácsos nagyon odafigyelniük. Mint ismeretes, szeptembertől kamat- és árfolyamnyereség-adó terheli a magánszemélyek ilyen bevételeit. Az államkötvényeknél ez két dolgot jelent. Egyrészt a kötvény kamata címén fizetett összeg (a névleges kamat) adózik 20 százalékkal, másrészt az árfolyamnyereség, tehát a kötvény lejáratakor kapott összeg (névérték) és a bekerülési ár különbözete is. (Ha valaki lejárat előtt adja el a kötvényt, a névérték helyett értelemszerűen a vételár lép be a bevételi oldalra.) Vannak viszont a törvényben nehezen kibogarászható, de igen fontos átmeneti szabályok. Az államkötvény kamata tekintetében ilyen, hogy a 2006. szeptember 1. utáni első kamatfizetés során kapott kamat még nem adózik (feltéve, hogy szeptember 1. előtt vettük a papírt). Ebből az következik, most érdemes olyan papírt választani, amely szeptember elsejét követően minél későbbi időpontban fizet kamatot, hiszen például egy minden év augusztusában fizető papír (pl. a 2009/F) majdnem egy év haladékot jelent a kamatadó tekintetében. Az árfolyamnyereség szempontjából pedig az az átmeneti szabály, hogy a 2006. szeptember 1. előtt vett állampapírokat ez az adó még nem terheli. Ebből az a nem elhanyagolható előny fakad, hogy kis fifikával a már említett majdnem egy év haladékot további egy évvel toldhatjuk meg. Ha ugyanis kötvényünket a második 2006. szeptember 1. utáni kamatfizetés előtt nem sokkal (tehát pl. a 2009/F esetén 2008. augusztus elején) eladjuk, az egyébként már adózandó kamat nem adózandó árfolyamnyereséggé válik. A első ízben alig egy hónapja kibocsátott 2009/F kötvény kamatfizetési időpontja (évente, augusztus 12-én) és megfelelő futamideje miatt szinte tálcán kínálja e lehetőségeket. (Akár azt is feltételezhetnénk, hogy testre szabták a rafináltaknak, bár valószínűleg ezzel igen messze járnánk az igazságtól.) Mostanában megvásárolva és körülbelül két évig megtartva, a 2008. augusztus elejéig tartó időszakra jutó hozamot törvényesen adómentesíteni lehet. Ez a papír tehát minden szempontból kiválóan alkalmas arra, hogy magánszemély tulajdonosainak csaknem két évre védőernyőt nyújtson a Gyurcsány-csomag tőkejövedelem-adóztató regulái ellen.
