Immár a 260, és nem a 255 forint az a szám, amelyet leginkább a forint/euró árfolyam támaszának tartanak. Szerda este úgy tűnt, akár ezt is áttörheti, csütörtökre – ehhez képest – stabilizálódott a helyzet, pénteken megint rosszabbodott. Már a 257-es szint is azt jelenti azonban, hogy rég nem látott mélységekbe zuhant a forint, meglehetősen váratlanul. Legalábbis a mérték és a hirtelenség volt kissé váratlan, a negatív folyamatok úgy általában immár papírformaszerű velejárói a hazai pénzpiacnak.
A gazdaság problémái ismertek, az abnormális költségvetési hiány várható következményei okán a szakértők már régóta kongatják a vészharangokat. Természetesen ilyen helyzetben egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy a hazai valuta árfolyama esik, az állampapírhozamok meg emelkednek. Csakhogy ha mindez sokáig nem következik be, vagy csak lassan araszolgatnak az árak a gazdasági környezet által determinált ésszerű irányba, majd egyszer csak egy hirtelen megugrás történik, arra gyanakodhatunk, más ok is van, ami legalább rásegítést jelentett az előbb-utóbb amúgy is kialakuló folyamatokra. Leginkább a nemzetközi környezet szokott ilyenkor szóba jönni, amely hol gyengíti (néha teljesen közömbösíti), hol pedig erősíti az alapvetően belgazdasági okok miatt kialakuló tendenciákat. Jelenleg például a fő nemzetközi tendencia a kamatemelés. Ez pedig súlyosbítja a helyzetet, hiszen a befektetőknek alternatívát jelentő egyéb piacok ezáltal versenyképesebbé válnak. Azok számára pedig, akik a fejlett piacokról hitelt felvéve keresik fel a feltörekvő piacok valamelyikét, a fejlett piacon történt kamatemelés a forrásköltség növekedését jelenti. A közép-európai régióban egy eurókamat-emelés az euróövezettel igen szoros kapcsolatban álló, oda bejutni igyekvő, de ettől még kisebb-nagyobb távolságra lévő országok számára tehát több okból is felér a hazai fizetőeszközhöz tartozó kamat csökkentésével. A kamatkülönbözet ugyanis mindkét esetben kisebb. Márpedig ilyenkor a nemzeti valuta gyengülésének kell bekövetkeznie, hiszen a helyi pénz a referenciaként szolgáló euróhoz képest a korábbinál kevesebbet hoz, így elindul a konverzió. Az is igaz, hogy egyidejűleg az állampapírok piacán is eladói nyomás léphet fel, illetőleg a hozamelvárások emelkedhetnek, tehát hasonlóképpen érinti a dolog ezt a piaci szegmenst is.
Mindennek klasszikus esetét láthattuk az elmúlt napokban, amikor nemcsak a forint, hanem a zloty és más régiós valuták is veszítettek értékükből az euróhoz képest. Természetesen az már leginkább a belgazdasági helyzeten múlhat, hogy egy ilyen, sokak által pusztán külső okokra visszavezetett árfolyamváltozás mennyire bizonyul tartósnak, esetleg mennyire várható komoly mértékű korrekciója.
Így még ha alapvetően külföldi eredetűnek tekintjük is a forintgyengülés és az állampapírhozam-emelkedés mozgatórugóit, a jövőt illetően akkor sem lehet rózsás képünk. A kialakult negatív folyamatokra további rásegítő tényezőként sejthetők egyes technikai jellegű piaci jelenségek. Ilyen például, ha – mint beszélték a forintról a hirtelen gyengülés előtt – nagy volumenben vannak stop-loss megbízások a piacon. Ez a megbízásfajta különösen veszélyes lehet az érintett piaci eszköz árfolyamára. Ha ugyanis kap – bármilyen okból, bárhonnan – egy negatív irányú kezdőlökést, a negatív tendenciát erősítő szunnyadó megbízások tömegével aktiválódnak s erősítik fel az alapfolyamatot, még akkor is, ha ennek esetleg nincs is semmi fundamentális oka. Az állampapírpiacot jellemző bizonytalanságot jelzi az éven belül is szignifikánsan emelkedő meredekségű hozamgörbe. Jól látszik ez a különböző futamidejű diszkontkincstárjegyek aukciós eredményeit vizsgálva, három hónapra 5,98 százalékos, fél évre már 6,21 százalékos, egy évre pedig 6,65 százalékos átlaghozam mellett keltek el a múlt héten a papírok. Valamivel hosszabb távra pedig könnyűszerrel lehet már 7 százalék fölött is papírokat találni.
Ádám Zsigmond