Ryanair csökkentette az egész évre vonatkozó forgalmi előrejelzését, ezzel párhuzamosan kénytelen lesz visszavenni a jegyárakból is – az utasok ugyanis egyre költségérzékenyebbé válnak.

Az ír fapados légitársaság az év vége felé egyfajta „ösztönzőket" vezethet be, hogy meg tudja tölteni az ülőhelyeket, amelyekből egyébként is 25 százalékkal több van, mint a Covid előtt.

A Ryanair egyébként hétfőn épp a korábbi becsléseket felülmúló eredményeiről számolt be. Azonban semmi biztosítékát nem látják arra nézve, hogy ez a sikerszéria ugyanebben az ütemben folytatódik a következő negyedévekben.

Neil Sorahan pénzügyi vezérigazgató szerint a légitársaság az alacsony viteldíjakkal próbálja az előnyét növelni.

Meg akarjuk tölteni a gépeket, és úgy árazunk, ahogy ehhez árazni kell

– mondta egy interjúban.

Hogy ez mit is jelnet majd a gyakorlatban, az nem derült ki, ám könnyen kitalálható:

"Ebben a szakaszban még túl korai lenne megmondani, hogy merre fognak menni a viteldíjak" – mondta. "Ha a gazdaságban bármiféle lassulás következik be, az emberek továbbra is utaznak, csak éppen árérzékenyebbek, és a Ryanair éppen ebben működik a legjobban" – szögezte le Sorahan.

Több mint valószínű tehát, hogy az árak lefelé mozdulnak majd.

A Bloomberg összefoglalója szerint a nyári vakációk iránti erős kereslet idén fellendítette a légitársaságok mérlegét, főleg azok után, hogy a Covid-19 járvány idején sokan kénytelenek voltak lemondani az utazásokról. Ugyanakkor egyre nagyobb az aggodalom, hogy forgalmas nyári utazási szezon után, elfogy a lendület. Az európai emberek ugyanis szeretnek utazni, de közben kontinens-szerte szembe kell nézniük az infláció és a jelzáloghitelek költségeinek emelkedésével.

 

Száz európai útvonal - Lerántjuk a leplet, hogy a vonat vagy a repülő az olcsóbb

Száztizenkét európai légi és vasúti jegy árát hasonlította össze a Greenpeace. Átlagosan az derült ki, hogy vonattal négyszer drágább utazni, mint repülővel. Bővebben>>>

Az ír fapados volt egyébként a második nagy európai légitársaság, amely a napokban beszámolt a negyedéves eredményről.  Néhány elemzőt már most kétségbe ejtett, hogy képes lesz-e teljesíteni a várakozásokat az utolsó pénzügyi negyedévben is.

Európa vezető diszkont légitársasága 663 millió eurós adózás utáni nyereséget jelentett az első pénzügyi negyedévben, szemben a 648 millió eurós elemzői becslésekkel. A töltöttségi szint, azaz a repülőgépen elfoglalt helyek százalékos aránya idén 95 százalékra nőtt, míg a teljes árbevétel 40 százalékkal, 3,65 milliárd euróra ugrott – közölte a Ryanair.

légitársaság ugyanakkor csökkentette az egész évre vonatkozó forgalmi becslését, amely szerint mintegy 183,5 millió utassal számolnak, szemben a korábbi 185 milliós előrejelzéssel.  Mindezért egyébként a Boeinget és a repülőgépek leszállításában bekövetkezett késedelmeket okolják. A légiközlekedési iparágat egyébként általánosságban is géphiány sújtja, mivel a légitársaságok egymást tépik a rendeléseknél. 

Ha visszatekintünk a Ryanair történetére, gyakran olyan alacsonyra nyomták a viteldíjakat, amennyire csak kellett, hogy megtöltsék az ülőhelyeket

– mondta Neil Glynn, az Air Control Tower elemző platform ügyvezető igazgatója. „Ez a helyes stratégia, hogy a piaci gyengeséget hosszú távú részesedésszerzésre használják ki” – teszi hozzá.

 

A Wizz Air erős utasforgalommal és magasabb viteldíjakkal számol a nyáron

Összhangban persze a többi légitársasággal. Emellett nagyobb bevételre is számít a fapados légitársaság a 2023-2024-es üzleti évben, miután csúfos, 535 millió eurós veszteséget számoltak össze tavaly. Bővebben>>>

Michael O'Leary vezérigazgató korábban még azt mondta, hogy a jegyárak a következő öt évben a magasabb olajárak és a környezetvédelmi díjak miatt emelkedni fognak. A Ryanair, amely üzleti modelljét az ultraolcsó járatokra építette, májusban azt közölte, hogy a tipikus 9,99 eurós viteldíj a nyári kereslet ugrásszerű növekedésével és a repülőgéphiány miatt megduplázódhat.

 

Több mint negyedmilliárd forintos bírságot kapott a Ryanair

Megbírságolták a fapados légitársaságot, amiért nem tartotta be a fogyasztóvédelmi szabályokat. Az utasok megtévesztése miatt kiszabtak 300 millió forint összegű bírságot. Bővebben>>>