A Pornhub a hét közepén kivonult Franciaországból, mire kilőtt az érdeklődés a virtuális magánhálózatok (VPN-ek) iránt, amelyek arra hivatottak, hogy biztonságos, és legfőképpen titkosított kapcsolatot hozzanak létre a felhasználó számítógépe/telefonja/egyéb okoseszköze és az internet között. A VPN-ek egyúttal a földrajzi korlátok megkerülését is lehetővé teszik, és persze diszkréten elrejtik, megvédik a személyazonosságot.
Az Aylo Freesites, a Pornhub, a Redtube és a YouPorn anyavállalata szerdán beváltotta, amivel korábban fenyegetőzött, és valóban elérhetetlenné tette sokak kedvenc felnőttfilmes oldalait Franciaországban. Mindezzel tiltakozva a francia kormány legújabb gyermekvédelmi intézkedése ellen, amely a jövőben elvárja a pornószolgáltatóktól, hogy ellenőrizzék az oldalaikra látogatók életkorát.
A francia törvények egész pontosan azt mondják ki, hogy az összes felnőtt filmes, amely jelen van Franciaországban, legkésőbb június 7-ig „életkor-ellenőrzési megoldásokat” vezessen be. A korlátozás többek között azt a célt szolgálja, hogy megvédje a kiskorúakat a nem nekik való tartalmaktól.
Az iparági óriás nem véletlenül tiltakozik élesen a francia hatóságok korhatáros szigorítása ellen: a vállalat saját, tavalyi belső statisztikája alapján a francia közönség a Pornhub második legnagyobb tartalomfogyasztó közössége, az amerikai felhasználókat követve.
A felfüggesztés szerda délután életbe is lépett, mire fél órán belül a ProtonVPN például azzal szembesült, hogy 1000 százalékkal megnőtt hirtelen a regisztrációk száma – idézi a ProtonVPN-t a Politico. A lap megjegyzi: ez még annál is kiugróbb érdeklődés, mint mikor az Egyesült Államok megpróbálta betiltani a TikTokot.
A NordVPN szóvivője mindeközben azt nyilatkozta, hogy ők szerda óta 170 százalékos növekedést tapasztaltak a használatban. A VPN-ek iránti kereslet összességében 334 százalékkal nőtt június 4-én az előző 28 nap átlagához képest – ezt pedig már a Top10VPN rangsoroló oldal közölte.
Az Aylo szerint a francia intézkedések nem tartják távol hatékonyan a kiskorúakat a platformjaiktól, és veszélyeztetik az emberek magánéletét.
Kész, vége: lekapcsolja magát a Pornhub, nagyon haragszanak a kormányra
A Pornhub felfüggeszti a pornófilmek sugárzását Franciaországban: a pornóipari óriás így tiltakozik Párizs szigorú korhatár ellenőrzési szabályai ellen.Kapcsolódó
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér