A LIGA Szakszervezetek tisztelettel emlékezik Gaskó Istvánra, volt elnökére, mint olyan vezetőre, aki jelentősen hozzájárult a szakszervezeti gondolat népszerűsítéséhez és a munkavállalói igények megvalósításához. A LIGA részvétét nyilvánítja családtagjainak, barátainak, kollégáinak, és mindazoknak, akik ismerték - írta honlapján a szervezet.
Gaskó István 1954. július 21-én született Sajószentpéteren. 1975-ben a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán vasútmérnöki, 1972-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdasági diplomát szerzett. Ezt követően a MÁV-nál helyezkedett el.
Gaskó István 1989-ben részt vett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete alapításában. 1990-ben már a szakszervezet ügyvezető elnöke, 1991-től elnöke. 1993-ban és 1994-ben a LIGA Szakszervezetek alelnökévé választották, 1996-től 2016-ig a LIGA Szakszervezetek elnöke volt.
Gaskó István a független szakszervezeti mozgalom nagy harcosa volt, aki a két szervezeti pozíciója segítségével a munkaharcok aktív formáit valósította meg - fogalmazott a LIGA, emlékeztetve: a nevéhez fűződik a TB-mentés, a vasúti gördülősztrájkok, a feketegazdaság elleni tüntetések mellett a félpályás útlezáró akciók, aláírásgyűjtések és számtalan országos demonstráció szervezése is.
Az általa szervezett 2011-es országos tiltakozások, útlezárások és sztrájkok az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése és a munka törvénykönyve módosítása ellen nagyban hozzájárultak, hogy létrejöjjön a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma - olvasható a LIGA honlapján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele