A Tesla tagadhatatlanul a legsikeresebb elektromos autó márka eddig, a legtöbb járművet adja el ebben a piaci szegmensben, és vannak, akik úgy tekintenek rá, mint a rajongók a telefonok közt az iPhone-ra: szóba se kerülhet, hogy más típust vegyenek. Egy érdekes felmérés ugyanakkor olyan volt Tesla-tulajdonosakt is talált, akik Elon Musk elmúlt egy-két éves viselkedése miatt adták el autójukat.

A többség elégedett

A Bloomberg 5000 Tesla Model 3 tulajdonos, illetve korábbi tulajdonos megkérdezésével végzett felmérésről a Totalcar számol be. A legtöbben elégedettek az autóval, sőt hűségesnek is tűnnek: 75 százalékuk egy következő Tesla beszerzését is fontolgatja a következő két évben, legtöbbjük az épp induló gyártású Cybertruck vételét tervezi, sokan a Model Y vásárlásán gondolkotik.

Akik elpártoltak

Különösen érdekes ugyanakkor azok véleménye, akik Teslájuk eladása mellett döntöttek. Közülük 21,5 százalék meglepő módon a márkát felfuttató Elon Musk viselkedését jelölte meg: a Twitter megvásárlása óta igencsak változó megítélésű üzletember viselkedését annyira felháborítónak tartják, hogy még az általa megálmodott és megvalósított autóról is lemondanak. A második leggyakoribb eladási ok (18,7 százalék) gyanánt a minőségi problémákat jelölték meg, a harmadik ok (az eladók 17,8 százaléka) a Tesla megítélésének romlása volt.

Akik Musk miatt adják el autójukat részben azt nevezték meg oknak, hogy sokan Teslájukat meglátva Muskról és botrányairól, vagy akár épp zsenialitásáról akarnak velük beszélgetni, és ebből nekik elegük van. Kétségtelen, hogy a rendkívül sikeres vállalkozó, aki most ismét a világ leggazdagabb embere, igen sokat tesz azért, hogy róla beszéljenek, hogy vele foglalkozzon a fél világ.

Reklámhatás

Vélhetően nem kiszámított marketingfogásként teszi ezt, de kétségtelen, hogy akik a Tesla vagy az űrrepülés kapcsán alig hallottak vagy olvastak róla, botrányai miatt most ők is nagyobb eséllyel tudják meg, kiről is van szó, esetleg a botrányos hírek felkeltik érdeklődésüket, utánanéznek, mit is lehet tudni róla, és a végén esetleg vesznek egy Teslát.

Zseni, de indulatos

Az tagadhatatlan, hogy Elon Musk minden idők egyik legsikeresebb vállalkozója, hisz a Tesla felfuttatása mellett megalkotta a földre visszatérő, és így sokszor újra indítható űrrakétát, ezzel nem mellesleg újra feltámasztotta az amerikai űrrepülést, miután amerikai űrhajósók az űrsiklók leállítása után szégyenszemre csak orosz űrhajókkal tudtak repülni.

Ugyanakkor sikerei közben elszaladt vele a ló: különös kijelentéseket kezdet tenni főleg a Twitteren. Ez még nem lett volna nagy baj, de árfolyammanipulációt is kezdett, vélhetően nem azért, hogy páratlan vagyonát így gyarapítsa, hanem dühében (megharagudott a Tesla részvényben short pozíciót nyitókra) vagy éppen azért, mert megtetszett neki egy kriptodeviza grafikus ábrázolása.

Rajongók és utálók

Ezt követte kedvenc szócsövének tokkal-vonóval történő megvásárlása, és az indulatok itt szabadultak el igazán: a Twitter egyedüli tulajdonosként a korábbi negatívumok felerősödtek, hisz már nem csak egy felhasználó a sok közül, hanem ő ural mindent, és váratlan lépései, indulatos megjegyzései sokak ellenszenvét vívták ki. Így olyan lett, mint közel 40 éve a Modern Talking nevű két tagú német popegyüttes, akiknek zenéje és megjelenése megosztó volt: sokan rajongtak értük, sokan utálták őket: az így létrejött rendkívüli ismertség végül további lemezeladásokat és hallgatottságot, így busás profitot hozott nekik.