Jelentős mértékben befolyásolja az utazási távolság azt, hogy mekkora összegért éri meg az autósok számára megosztani másokkal járművüket – ez derült ki az Oszkar.com Telekocsi felhasználói körében végzett felmérésből.

A platformot használó autósok a 100 kilométer alatti távolság esetében kilométerenként minimum 44 forintos költségtérítést kérnek, a 100 és 300 kilométer közötti távolság esetében ez a minimális összeg 32 forint. Meglepő módon a 300 kilométernél hosszabb utazások esetén azonban ismét emelkedik a minimális tétel kilométerenként 36 forintra.

A kutatás szerint azonban ennél jóval magasabb összeget tartanának méltányosnak a sofőrök: 100 kilométer alatt kilométerenként 60 forint, a 100-300 kilométer közötti utazások esetében 45, míg az ennél is hosszabbaknál 39 forint lenne szerintük az ideális.

A platformot használó autósok közel harmada jelezte a felmérésben, hogy minden adandó alkalommal meghirdeti a szabad helyeket járművében, 56 százalék esetében azonban előfordul, hogy lennének szabad helyeik, de mégsem hirdetik meg azokat.

Az idegenek autójukba való befogadásával kapcsolatban a legnagyobb akadályozó tényezőnek az utasokkal való egyeztetés időigényességét, a ki- és beszállóhely megbeszélését, valamint az esetleges várakozást nevezték meg a sofőrök. Sokakat pedig az riaszt el a telekocsizástól, hogy alkalmazkodniuk kell másokhoz az indulási időponttal kapcsolatban.

A szolgáltatást használó autósok több, mint 44 százalék mondta azt, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevéssé tartanak attól, hogy az utasok kárt tesznek a járművükben. Ugyanakkor 31 százalék nagyon aggódik emiatt. A fizetéssel kapcsolatban a kérdőívet kitöltő autósok többsége (54 százalék) biztos abban, hogy megkapja a neki járó összeget, mindössze 20 százalékuk szerint magas annak a kockázata, hogy nem fizetnek nekik a velük utazók.