A Pentagon igyekezett elkerülni a nyári kínai teszt közvetlen megerősítését, amelyről először a Financial Times számolt be. A hadsereg még akkor is hallgatott, amikor Joe Biden elnök és más tisztviselők általános aggodalmukat fejezték ki a kínai hiperszonikus fegyverek fejlesztésével kapcsolatban. Helyi idő szerint szerda este viszont Milley kifejezetten megerősítette a tesztet, és azt mondta, hogy az "nagyon közel áll" egy Szputnyik-pillanathoz - utalva Oroszország 1957-es sikerére az űrversenyben, amikor az első ember alkotta műholdat sikeresen felbocsátották.
"Amit láttunk, az egy hiperszonikus fegyverrendszer tesztjének nagyon jelentős eseménye volt. És ez nagyon aggasztó" - mondta Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a Bloomberg televíziónak a Reuters szerint.
Nukleárisfegyver-szakértők szerint a kínai fegyverteszt alapján úgy tűnik, hogy kétféleképpen is ki játszhatta volna az amerikai rakétavédelmet az eszköz. Először is, a hiperszonikus rakéták a hangsebesség több mint ötszörösével, azaz körülbelül 6 200 kilométer/órával mozognak, ami megnehezíti a felderítésüket és elfogásukat. Másodszor, a Reuters forrásai szerint az Egyesült Államok úgy véli, hogy a kínai teszt olyan fegyvert tartalmazott, amely először megkerülte a Földet. Ez katonai szakértők szerint egy hidegháborús koncepció, amelyet "orbitális bombázás" néven ismertek.
A frakcionált orbitális bombázás Kína számára is egy módot jelentene arra, hogy elkerülje az amerikai rakétavédelmet Alaszkában, amelyet egy olyan ország, mint Észak-Korea korlátozott számú fegyvere ellen terveztek.
Jeffrey Lewis a Middlebury Nemzetközi Tanulmányok Intézetéből így foglalta össze a frakcionált orbitális bombázást: "A legegyszerűbben úgy lehet elképzelni Kína orbitális bombázási rendszerét, hogy képzeljünk el egy űrsiklót, tegyünk egy nukleáris fegyvert a raktérbe, és felejtsük el a futóművet" - idézi a Reuters az összegzést. Lewis szerint a különbség az, hogy a kínai visszatérő rendszer egy siklórepülőgép.
A kínai külügyminisztérium tagadta a fegyverkísérletet. Azt mondta, hogy júliusban rutinszerű tesztet hajtottak végre, de hozzátette: "Ez nem rakéta volt, hanem űreszköz".
Az Egyesült Államok és Oroszország egyaránt tesztelt hiperszonikus fegyvereket.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)