Immár kilencedik éve a részvétel fontosabb, mint a győzelem a Magyar Borok Útja Rallye-n, hiszen a Magyarország útjain zajló autóverseny kevésbé a sebességről, inkább a határozott, dinamikus, de biztonságos vezetésről szól, valamint azokról a pluszpontokról, amelyeket az állomásokon egy-egy ügyességi játékban vagy az adott borvidékről szerzett ismeretekkel lehet szerezni. Péntek reggel, a Parlament elől rajtol csaknem száz új Fiat Panda: a fővárosból indulva a Velencei-tó felé, majd Paks felé veszik az útirányt, onnan a Duna–Tisza közén a Kiskunságon, a Jászságon át a Hajdúságba, majd az észak-magyarországi országrészen keresztül Budapest a cél. A három napon át tartó autós túra főbb állomásai borvidékek központjai, ahol a megérkezés után a KRESZ-tudásról és a borkészítés technikájáról, valamint helyismeretről is számot kell adnia a versenyzőpárosoknak, akik között számos ismert személyiség (politikus, közéleti ember, színész és vállalkozó) is szerepel. Egy-egy útszakaszt meghatározott időn belül kell a versenyzőknek teljesíteniük úgy, hogy közben ne történjen közlekedési szabálytalanság, illetve baleset, hiszen ez pontlevonással jár – akárcsak az, ha az indulás előtti vizsgálatnál, illetve útközben is mérve a vezető szondája alkoholt mutat ki.