Frissítés!

A mentők közlése szerint egy gyermeket súlyos, életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert - köztük egy gyermeket - könnyebb sérülések miatt vitték helyszíni ellátás után kórházba. Négy ember életét már nem lehetett megmenteni. A baleset helyszínére nyolc mentőautó és négy mentőhelikopter érkezett.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a raliversenyen részt vevő egyik jármű eddig tisztázatlan okból sodródott le az útról Lábatlan és Bajót között.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetősége részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak és családtagoknak, a baleset körülményeit pedig a hatóságokkal együttműködve haladéktalanul kivizsgálja. A vizsgálat lezártáig az MNASZ és a verseny rendezősége nem ad további információt, illetve nyilatkozatot - közölték.

Az Index képriportja a baleset után. 

Korábban írtuk: 

Lábatlan és Bajót között halálos tömegszerencsétlenség történt március 24-én kora délután. Az eddigi adatok szerint egy rally versenyen részt vevő jármű, eddig tisztázatlan okból lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A jelenlegi információk szerint négyen meghaltak, heten pedig megsérültek. A körülmények tisztázása folyamatban van., írta a rendőrségi hírportál. 

Az Index cikke szerint egy Skoda Fabia R5-el versenyző páros hajtott a nézők közé az Esztergom-Nyergesújfalu ORB futamon, a négy halálos áldozat mellett több sérült is lehet. 

A Totalcar arról írt korábban, hogy a balesetnek akár 30 sérültje is lehet.

A köztévé híradója szerint a versenyautó 11 embert sodort el, mentőhelikopterek, mentőautók és egyéb egységek érkeztek a helyszínre. Azt, hogy a nézők álltak-e rossz helyen vagy pontosan mi történt, még nem lehet tudni. A versenyt azonnal leállították, zajlik a helyszínelés és az eset vizsgálata - hangzott el az m1 Híradójában.

A szervező Arrabona Rally Klub Facebook-oldalán az olvasható, jelenleg folyik a sérültek ellátása, a későbbiekben pontos információkkal jelentkeznek. A baleset előtt pár órával azt írták, olaj került a pályára, és emiatt le is állították a futamot.

„Megszakadt a verseny. Sajnálatos baleset miatt szakadt félbe a verseny Lábatlanon, melyben több néző is érintett. Jelenleg folyik a sérültek ellátása. Pontos információ a későbbikben kerül kiadásra.” – olvasható a szervezők közleményében a rallyfeeling.hu cikke szerint.

Az RTL honlapján látható felvételen az látszik, hogy egy jármű megcsúszott és a nézők közé csapódott.

 

Szintén az Index ír arról, hogy utoljára 2023 augusztusában történt tragédia egy raliversenyen, amikor a 29. Veszprém Rallye, a HUMDA országos bajnokság negyedik futamán a Nemes Csaba–Nemes Richárd-kettős autója fának csapódott. A 47 éves pilóta, Nemes Csaba életét vesztette, navigátora, a testvére túlélte a balesetet.

(via Index/police.hu)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport