A legmagasabb árat (110 ezer forintot) az 1767-ben Kolozsvárott kiadott Halotti beszédek gyűjteménye című kötetért adták, amely a Verestói György temetésén elmondott gyászbeszédeket tartalmazza. A könyv genealógiai adatokban gazdag, történeti forrásként is használható. Az előzéken több, saját kezű, tintával, illetve ceruzával írt tulajdonosi névbejegyzés látható. Ezek alapján tudjuk, hogy a példány bonchidai Bod Péter, később Bartók Béla tulajdonát képezte. A könyvben egyébként az egykori tulajdonosok lepréselt virágai és virágcsokrai is benne találhatóak. A leütési ár a 36 ezres kikiáltási ár háromszorosa. A gyomai Kner Nyomda európai színvonalú remekművei gyakori szereplői a magyar könyvárveréseknek. Most a Magyar költészet remekei Balassitól Tompáig 12 kötetes kartontékája - Kozma Lajos fametszeteivel illusztrálva - 50 ezerről 70 ezer forintra emelkedett. A sorozat ebben a kötésváltozatban 900 példányban jelent meg, 1921-ben. A kéziratok között a legmagasabb áron (egyben az árverés második legnagyobb leütési értékén) Móra Ferenc kitépett noteszlapokra írt verskézirata, a Tavasz, 80 ezer forintos kikiáltási árán kelt el. Az egy ciklust alkotó négy vers (Tavasz, Nyár, Ősz, Tél) kötetben sose jelent meg. Kós Károly, a neves erdélyi építész, író, politikus, könyvkiadó, grafikus 1911-es autográf, aláírt levele, melyben hálás köszönetét fejezi ki, hogy a címzett személyesen járt el ügyében a miniszternél, szintén áremelkedés nélkül, 50 ezer forintért cserélt gazdát. A legnagyobb áremelkedést (majdnem nyolcszorost) egy filmforgatókönyv, a Gázolás produkálta, melyet Vajda István jegyzett és Szász Péter írt filmre. A film 1955-ben készült, a Mafilm műtermeiben. A forgatókönyv a rendező, Gertler Viktor példánya volt, benne saját kezű javításaival, jegyzeteivel, megjegyzéseivel. Tartozott még hozzá egy kotta a filmben elhangzó dallal és a pótfelvételek jegyzéke. Mindezeket 6 ezer forintos áron indították és több licit után 46 ezer forintért talált vevőre. Eredetileg Gertler 1957-ben kapott Kossuth-díja is szerepelt az anyagban, de az aukció előtt visszavonták. Árverezték a rendező egy másik, saját kezűleg preparált forgatókönyvét, a Dollárpapa című film alapanyagát is. Ez 6 ezer forintról 28 ezer forintra emelkedett. Az Újhold, a fiatal írónemzedék irodalmi és kritikai folyóirata Lengyel Balázs szerkesztésében jelent meg. Az 1946-1948 közötti I-III. évfolyam teljes sorozata jó vétel volt megvásárlójának, aki 13 ezer forintért vihette haza. Kikiáltási ára 6 ezer forint volt. Zelk Zoltán dedikált, első kiadású verseskötete 1930-ból 5 ezer forintról 17 ezerre ment fel. A Csuklódon kibuggyan a vér című kötetet a Klein Nyomda adta ki. J. J.