Egyre több népszerű turisztikai célpont vezet be belépési díjat a bevételek növelése és a túlzsúfoltság megakadályozása miatt.
A CNN gyűjtése szerint Japán híres Fudzsi-hegyének megmászásához például egy új, 13 dolláros díjat kell majd fizetni, emellett pedig bevezetnek egy napi 4000 hegymászóra vonatkozó létszámkorlátozást is.
Mindez tovább növeli a Japánba utazó turisták költségeit, miután tavaly a turista vasúti bérletek 70 százalékkal drágultak a szigetországban.
A dél-spanyolországi Sevillában is egy hasonló intézkedés bevezetése mellett döntöttek, ezért hamarosan díjat kell majd fizetni a Plaza de Espana tér felfedezéséért.
A Mona Lisának is otthont adó párizsi Louvre művészeti múzeum mindeközben csaknem harmadával emelte a jegyárakat a nyári párizsi olimpiai játékok előtt.
Az Egyesült Államok sem maradhatott ki az áremelésekből: a floridai Walt Disney World Resort már most bejelentette, hogy a következő évtől magasabb jegyárakat vezet be: a legalacsonyabb egynapos jegyárak némelyike 10 dollárral emelkedik 2025-ben.
Fizetős lett Velence: ennyiért engedik be a turistákat
Velence idegenforgalmi adót vezet be annak érdekében, hogy valamelyest megpróbálja megállítani a turisták áradatát. Már lehet jegyeket foglalni 2024-re.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet