A lap szerint a három szóban forgó, kis kút amiatt kényszerült több napos bezárásra, mert a Moltól mint nagykereskedőtől nem kapott üzemanyag-utánpótlást.
A szállítási gondok szakértők szerint a 480 forintos nagykereskedelmi ármaximumról szóló, három héttel ezelőtti rendeletben gyökereznek, amennyiben azt követően a Molon kívüli nagykereskedők – vagyis az importőrök – lényegében felfüggesztették a kutak kiszolgálását. Bár a százhalombattai finomítót működtető Mol átvállalta a piaci így ellátó nélkül maradt 30 százalékának kiszolgálását, a hirtelen megugró igényekhez csak lassan idomuló szerződéskötési és kiszállítási rendszer miatt a hazai kutak nem kis hányada – egyes becslések szerint negyede - egyszerűen kifogyott az üzemanyagból.
A lap több forrása sem tartja etikusnak, hogy a kutas önhibáján kívüli okokból, illetve kifejezetten a Mol szállítási nehézségei miatt zárva tartó állomások üzemeltetését a kormány épp a Molnak adja át.
Az elmúlt napokban valóban számtalan kútról érkezett hír, hogy elfogy az üzemanyaguk, korlátozni kényszerülnek a kiadható mennyiséget, vagy fizetési plafont vezetnek be. Van, ahol maximum 1000 forintért lehet tankolni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Többet ártanának, mint használnának az új uniós szállítási szabályok

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Kiégnek a német dolgozók, utálják a munkájukat

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Lehengerlően olcsó elektromos autóval hozakodnak elő, de magunknak kell összerakni

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok
