Vasárnap sok napsütésre számíthatunk a fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett, de délután főként a Duna vonalától keletre eső tájakon erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Arrafelé elszórt jelleggel zápor, zivatar is várható, de a Dunántúlon is kialakulhat néhány csapadékgóc. A déli, délnyugati szelet több helyen élénk lökések kísérhetik. Zivatarok környezetében szélerősödés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntőrészt 24 és 28 fok között várható. Késő estére 13 és 20 fok közé hűl le a levegő, írja előrejelzésében a HungaroMet.
Vasárnap 12 vármegyében van érvényben figyelmeztetés, „elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat."
Hétfőn a gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, leginkább fátyolfelhők lesznek felettünk. A csapadékgócok az északkeleti tájak kivételével lecsengenek, ott viszont még hajnalban is előfordulhat néhány zápor, esetleg zivatar. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, ennél néhány fokkal hidegebb a hidegre hajlamos helyeken valószínű, öt vármegyében fordulhat elő villámlás, jégeső, emiatt figyelmeztetés van érvényben, írják a HungaroMednél.
Kedden már az egész országot sárgával jelölik, hasonló időjárási elemek miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye