A tudás az energiahatékonyságra épülő, fenntartható jövő záloga – vallja a Mezőföldvíz Kft. Ennek megvalósítása érdekében duális képzést indított a saját munkavállalói számára. 

A Mezőföldvíz Kft.-nél a folyamatos szolgáltatás működtetésében résztvevő fizikai munkakörökben foglalkoztatottak körében jelenleg mindössze 16,67 százalék a szakirányú végzettséggel rendelkezők aránya. A társaság által indított duális képzés lehetőségével ez az arány 40 százalék felettire nő.

48 településen ott vannak

Az egykori paksi víziközmű vállalatból alakult társaság több mint tízéves múltja során folyamatosan fejlődött, és a felelős gazdálkodásból fakadó pénzügyi stabilitás megtartása mellett mára 331 695 ezres fogyasztói értékkel rendelkezik. A Mezőföldvíz Kft. három megyében, Dunaújvárossal együtt mára már összesen 48 településen látja el a víz- és csatornaszolgáltatást, immár állami vállalatként.

A víziközmű ágazatban még kevésbé általános oktatási forma várhatóan segít a szakemberhiány leküzdésében, illetve a jelenlegi munkaerő megtartásában. A térség víziközmű szolgáltatója elkötelezett abban, hogy erősítse az innováció szerepét a víziközmű szakmán belül, ennek elősegítése érdekében legutóbb szeptemberben kötött együttműködési megállapodást a Dunaújvárosi Egyetemmel.  Ezzel párhuzamosan indult el a Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola szakmai felügyeletével a víz- és csatornarendszer szerelő duális szakképzés is.

A meghirdetett duális képzésre 80 munkavállaló jelezte érdeklődését, 68-an meg is kezdték a  tanulmányaikat szeptemberben. A képzésben résztvevő munkavállaló azon túl, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény vonatkozó rendelkezései szerint személyi jövedelemadó mentességet élvez a szakképzési munkaszerződés munkabérére, a jövő év végére víz- és csatornarendszer szerelő szakmai bizonyítványt szerezhet meg.

Sok cégnek lehet ez jó példa

Év végéig Magyarországon meghatározó módon az ország területének és lakosságának több mint fele számára az állami társaságok látják majd el a vezetékes ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást – mondta  V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára Pakson. A térség víziközmű szolgáltatója, a Mezőföldvíz Kft. és a Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola közös sajtótájékoztatóján V. Németh Zsolt kiemelte, hogy az országban működő 37 víziközmű vállalatnak eddig már több, mint a fele csatlakozott az állami szolgáltatóhoz, a Nemzeti Vízművek Zrt.-hez.

Az államtitkár beszédében úgy vélte: izgalmas és ellentmondásos időszakot él át a víziközmű szakma. Miközben az elmúlt évtizedekben soha nem látott fejlődést tud felmutatni az ágazat - az utóbbi tíz évben például meg tudta duplázni a szennyvíztisztító telepek számát, ami után a magyar lakosság 83 százaléka jut a szennyvízszolgáltatáshoz -, aközben az utóbbi években az energiaárrobbanás nehezítette meg a vállalatok életét és mostanra a víziközmű ágazatot is elérte a máshol is jellemző szakemberhiány. Kifejtette, hogy azért is számít úttörőnek és példaértékűnek a Mezőföldvíz Kft. kezdeményezése, mert a saját munkavállalók képzésével jelentősen javítható a térségben a szakember utánpótlás.