Májusban indulhat a Nemzeti Gazdaságpolitikai Kerekasztal
Kiáltvány! Megállapodást a jövőnkért! címet viselő fizetett hirdetésükben a gazdasági élet csúcsszereplői háromoldalú tárgyalásokat kezdeményeznének a kormány és az ellenzék között.
Az aláírók szerint négy kérdésben kell haladéktalanul megállapodniuk a feleknek: a felelős és fenntartható gazdaságpolitika, az államháztartási reform, a szolgáltató egészségügy és a versenyképességet növelő adóreform ügyében. E lépések nélkül nem lehet sikeres a konvergenciaprogram, nem lehet maradéktalanul kihasználni az európai fejlődés lehetőségeit.
A gazdaság szereplői, a parlamenti pártok, a kormány között új társadalmi szerződésre van szükség, olyan új gazdaságpolitikára, amely figyelembe veszi az ország közös stratégiai céljait és lehetőségeit és az üzleti világ véleményét - tartalmazza a kiáltvány.
Az aláírók közlik: májusban háromoldalú tárgyalásra várják az új parlament pártjainak, valamint az új kormánynak a vezetőit a nemzet felemelkedését szolgáló program alapelveinek haladéktalan, közös kidolgozására, és a sikeres jövő megteremtéséről szóló stratégiai megállapodás aláírására.
A kiáltványt több Magyarországon működő vegyes kamara, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, a Joint Venture Szövetség, a Magyar Agrárkamara, a Magyar Innovációs Szövetség, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége vezetői írták alá.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.