Egyes helyeken a lélegeztetőgéppel kezelt betegek 95 százaléka is belehal a koronavírus-fertőzés szövődményeibe - egyebek között ez derül ki abból az RTL Híradó birtokába jutott levélből, amelyet a Magyar Orvosi Kamara írt hétfőn Pintér Sándor belügyminiszternek.
A szervezet Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint már tavaly novemberben kaptak olyan információkat a kórházakból, hogy Magyarországon az intenzív osztályokon jóval magasabb a halálozás, mint a nyugat-európai országokban.
Hivatalos adatok erről azonban azóta sincsenek.
Papíron létre lehet hozni akár 5000 lélegeztetőgépes ágyat, megfelelő szakszemélyzet és odafigyelés híján eljön az a pont, ahol a limitált humánerőforrást olyan mértékben hígítjuk fel nem intenzíves képzettségű és tapasztalatú dolgozókkal, hogy az ezen ágyakon kezelt betegek mortalitása elfogadhatatlanul magas lesz. Ezen a ponton túl már egyetlen ilyen ágyat sem lehet intenzív ágynak nevezni - mondta korábban a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) elnöke Szabad Zoltán a 168.hu-nak.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás