Januárban 6,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva, a havi drágulás 1,3 százalékot tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A piac 6,3 százalékos éves inflációt várt, decemberben pedig 6,8 százalékkal emelkedett a fogyasztói árszínvonal. A szakértők az élelmiszerek drágulását becsülték alul, elsősorban ebből adódik a tényleges szám és a prognózisok közötti eltérés.
Csak három párt jutna be a Parlamentbe - ha most lennének a választások.
Az átalakított érettségin 90 perc áll rendelkezésre az I. feladatsor megoldására.
A nagy amerikai vállalatok több profitot termelnek, mint azt az elemzők gondolják, azonban a kis és közepes cégek veszettül küzdenek a gyorsjelentések alapján.
Szerkesztőink válogatása az elmúlt hét legfontosabb és legolvasottabb híreiből.
A Paks és Kalocsa közötti Tomori Pál hidat hétvégén 800 tonnával terhelték meg.
Minden eddiginél agresszívebb és összehangoltabb szabotázsakció-sorozatra készülhet a Kreml.