Bejelentette lemondását hétfőn Humza Yousaf skót miniszterelnök. Az edinburghi kormányfői hivatalban tartott sajtótájékoztatóján közölte azt is, hogy utódjának megválasztásáig ellátja hivatali feladatait. A szabályok szerint a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Pártnak (SNP) 28 napon belül kell új vezetőt találnia, ellenkező esetben parlamenti választást kell kiírni.
Gondolkodott Pedro Sánchez spanyol kormányfő is azon, hogy a feleségét ért korrupciós vádak miatt lemondjon-e tisztségéről. Ő azonban más döntésre jutott, mint skót kollégája.
Kapcsolódó
Úgy döntöttem, hogy folytatom, ha lehet, még erősebb miniszterelnökként. Ez nem a szokásos ügymenet, a dolgok viszont másképp alakulnak
– jelentette ki a spanyol miniszterelnök.
Korábban találkozott VI. Fülöp spanyol királlyal is, hogy tájékoztassa őt döntéséről.
Sánchez felesége, Begoña Gómez ellen bírósági vizsgálat folyik a vádak alapján, miszerint pozícióját üzleti ügyletek befolyásolására használta fel. A kereset az előzetes szakaszban van, és a Manos Limpias (Tiszta kezek) nevű szélsőjobboldali jogi platform nyújtotta azt be. A szervezet azonban elismerte, hogy a panasz mindössze újságcikkeken alapul, ebből kifolyólag a madridi ügyészség szerint a keresetet el kell utasítani.
![Begoña Gomez 2024. február 13-án Madridban.](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202405/orig/image1714739811.jpg/900/)
Váratlanul érte ugyanakkor a befektetőket Noel Quinn HSBC-vezérigazgató lemondása. Bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú banknál.
„Egy intenzív öt év után most jött el a megfelelő idő, hogy jobb egyensúlyt teremtsek a magánéletem és az üzleti életem között. A továbbiakban portfóliós karriert kívánok folytatni” – mondta Quinn a Financial Times beszámolója szerint.
Meglepő régiós számok születtek
Lengyelországban megugrott az éves infláció áprilisban, 2,4 százalék volt a márciusi 2 százalék után. A jegybank kamatdöntő bizottságának egyik tagja szerint a fogyasztói árak tovább emelkednek majd júniusig. Az erősödő inflációs nyomást elsősorban az élelmiszerek és alkoholmentes italok gyorsuló áremelkedése okozta, miközben csökkent a villamos energia, a gáz, illetve a benzin ára.
Mindeközben Varsó költségvetési tervet szeretne készíteni annak biztosítására, hogy az adósságlimit érintetlen maradjon, ami most a bruttó hazai termék 54 százaléka. Hasonló problémákkal küzd Bukarest is: a román pénzügyminisztérium szerint a GDP 52,4 százalékára nőtt februárban Románia államadóssága.
Romániában egyébként – amikor az államadósság meghaladja a GDP 50 százalékát – automatikusan életbe lépnek a 2010-ben elfogadott adóügyi és költségvetési felelősség törvény előírásai. Ezek takarékosságra kötelezik a kormányt, többek között létszámstopot rendelve el a közszférában.
![Ion Marcel Ciolacu román miniszterelnök 2023. július 4-én Berlinben.](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202405/orig/image1714739903.jpg/900/)
Szerbia GDP-növekedése pedig 4,6 százalékra gyorsult az első negyedévben éves összevetésben az ország statisztikai hivatala szerint. Januárban a szerb gazdaság éves szinten 3,8 százalékkal bővült, ami már akkor meghaladta a várakozásokat.
Úton már a fegyveres segítség
Németország egy újabb adag fegyvercsomagot adott át Ukrajnának, amelyben 10 Marder gyalogsági harcjárművet, egy Skynex légvédelmi rendszert, Leopard 2 harckocsikhoz való lőszert és IRIS-T SLM légvédelmi rakétákat küldenek a háborúban álló országba.
A német kormány hivatalos honlapján azt is megerősítette, hogy
folyamatban van a következő Patriot légvédelmi rendszer szállítása is, amire Kijevnek égető szüksége van az orosz támadások visszaszorításához.
Belarusz és Irán pedig megvitatta az együttműködés fejlesztésének lehetőségét a harci kiképzés területén – erről a belarusz védelmi minisztérium sajtószolgálata írt Aljakszandr Bász vezérőrnagynak, a belarusz fegyveres erők harci kiképzési főosztálya vezetőjének iráni látogatását követően.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)