Az előzetes számokból ugyan még nem látszik a növekedés struktúrája, de a KSH elmondása szerint a fő hajtóerőt az építőipar, illetve az ipari termelés bővülése adta. A Statisztikai Hivatal azonban hozzátette, hogy e két szegmensen kívül is növekedést mutattak a szektorok, beleértve az eddig gyengébben teljesítő szolgáltatásokat, valamint a magas bázisról induló mezőgazdaságot is.

Nem meglepő, hogy az ipar és az építőipar jelenti a gazdaság fő motorját. A járműgyártás és az ehhez kapcsolódó beszállítói ágak adták az ipari termelés 11,3 százalékos növekedésének fő gerincét, elsősorban az Audi és Mercedes gyárak kapacitásbővítése és a nemrégiben bevezetett harmadik műszakok miatt. Az építőipart pedig a többnyire EU forrásokból finanszírozott állami projektek hajtották, mint például a vasút- és közúthálózat fejlesztése, illetve a sportlétesítmények építése. Az infrastrukturális projektek túlsúlya onnan is látszik, hogy a 9,8 százalékos építőipari bővülésen belül 18 százalékkal nőtt az egyéb építmény kategória, míg az épületek szektor csupán 2,4 százalékos dinamikát mutatott.

Az év hátralevő részében már lassulás várható. Egyrészt a tavalyi második félév már kedvező növekedési számokat hozott, így magasabb viszonyítási bázist jelent a későbbi negyedévekhez, másrészt az euróövezetben látható lassulás, a gyengébb konjunktúramutatók, az orosz szankciók várható közvetett negatív hatása, harmadrészt pedig a fokozatosan kifutó állami projektek is a lassabb növekedés irányába mutatnak. Ennek ellenére a korábban várt éves átlagos 3 százalékos előrejelzésüknél nagyobb GDP bővülés lehet 2014 egészében - véli Gabler Gergely.

Török: ez volt a csúcs

Az eddigi statisztikák alapján számítani lehetett arra, hogy erős lesz az idei év, erre az ipari, az építőipari, a kiskereskedelmi vagy a külkereskedelmi adatokból lehetett következtetni - fogalmzott Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője. Várakozásai szerint az év egészében 3 százalékot meghaladó GDP-növekedés várható, ami "elég régen történt" Magyarországon. Ugyanakkor sok szektorra, köztük a szolgáltatásokra nincs rátekintésük az elemzőknek, ezért volt az óvatosság az előrejelzésekben.

Várakozása szerint az év hátralévő felében nem nő tovább a dinamika. Ennek azonban nem a gazdaság lassulása az oka, hanem a bázisadatok erősödése. A Raiffeisen vezető elemzője 2-2,5 százalékos növekedést vár jövőre. A 2015-ös előrejelzés lefelé mutató kockázatai között említette a nyugat-európai gazdaságok magyar termékek iránti keresletének alakulását, valamint az orosz-ukrán konfliktust, a pozitív hatások közé tartozi a devizaadósok havi törlesztési terheinek várhatóan jelentős mértékű csökkenése, valamint a belső kereslet, a lakossági fogyasztás erősödése.

A 3,9 százalékos növekedés nyolc éves csúcsot jelent, meghaladja az egyaránt 3,5 százalékos piaci, valamint MKB várakozásokat; a szám ezúttal a régióban is kiugróan magas - véli Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője. Az autógyártás és az építőipar ezúttal is a húzó ágazatok voltak, valamint most csatlakozott a beruházás is. Érdekes, hogy utóbbi kettő közvetlenül, az autógyártás pedig exporton keresztül közvetve, de mindhárom az EU-nak köszönhető. Kondrát a második félévben már 3 százalék alá lassuló növekedést vár, elsősorban a lassuló kiskereskedelmi forgalom és a nagy visszaesést mutató építőipar miatt.

A cikk megjelenését az Erste Bank támogatta.