Hogy márciustól pontosan mennyivel emelkedik az egyes egészségügyi szakdolgozók bére, azt az adott munkáltató dönti el.

„A sávos bértáblának az a lényege, hogy a jelenlegi 17 fizetési osztály helyett egy sáv, és a tíz helyett öt kategória kerül bevezetésre, a pótlékok pedig megszűnnek” – közölte Takács Péter egészségügyi államtitkár közösségi oldalán, aki azt is hozzátette, hogy ezzel az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbére az orvosok átlagbérének 37 százalékára nő.

Takács Péter azt is elmondta, hogy a korábbi középfokú végzettségnél, alap besorolásnál 410 ezer forinttól, kiemelt besorolásnál akár 770 ezer forintig is terjedhet a béremelés. Alap vagy kiemelt fizetési osztályokba a munkaterhelés alapján sorolják be a szakdolgozókat.

Megosztják az egészségügyi szakdolgozó társadalmat

Ezt azonban sokan kritizálják és furcsállják az érintettek közül – állítja az RTL Klub Híradója, amelyben elhangzott többek között, hogy a gyermek hematológia osztály a kiemelt kategóriába fog tartozni, míg a felnőtt hematológia nem.

A sebészeti ellátásban, valamint a képi-és labordiagnosztikán dolgozók sem kerültek a kiemelt kategóriába.

Miközben attól is tartanak a szakdolgozók az egészségügyben, hogy a mobilis, fiatal ápolók át fognak jelentkezni a kiemeltnek számító osztályokra.

Illetve olyan is előfordulhat, hogy lesz, aki nem kap, vagy csak egy alacsonyabb béremelést kap. Ez úgy eshet meg, hogy az eddigi pótlékokat márciustól beépítik a bérekbe. A sok bizonytalanság ellenére általánosságban 20 százalékos béremelésre számíthatnak az egészségügyi szakdolgozók – közölte a Független Egészségügyi Szakszervezet. 

 

Takács Péter összehívta a kórházvezetőket

Néhány napja derült ki, hogy országszerte több mint 20 osztályon szünetel a betegellátás, főleg azért, mert humánerőforrás gondok vannak a kórházakban. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárnak a kórházak vezetői azt mondták, egy beteg sem marad ellátatlanul. A részletekért kattintson!