A NAPI Gazdaság cikke. Nem jár jelentős költségnövekedéssel a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. számára, hogy több autópálya-szakasz építése áthúzódik a következő évre – mondta lapunknak Béni Gyöngyi, az NA szóvivője. Eredetileg még 2006-ban kellett volna átadni az M3-as Görbeháza–Nyíregyháza közötti szakaszát, ám az építőknek meg kellett küzdeniük a talajvízzel, s erre való hivatkozással módosították a beruházóval a kivitelezési szerződést. (Egy-egy ilyen eljárás a kivitelező kezdeményezésre indul el, aki jelzi a megrendelőnek a késést – ezt megfelelő indokokkal kell alátámasztani. A beadvány tartalmáról az NA szakemberei is meggyőződnek, s amennyiben igazoltnak látják a kivitelező felvetéseit, megtörténhet a szerződés módosítása, egyúttal a többletköltség-igény megállapítása). Az M3-as e szakaszán túl 2006-ban kellett volna még átadni a dunaújvárosi hidat, ott viszont – elfogadhatóan – az árvíz késleltette a beruházást, így az szintén jövőre fejeződhet be. Természeti jelenségek mellett régészeti feltárás és a földterületek kisajátítása okozhat késést, vagy pedig a beruházások előkészítésére fordítható idő nem elegendő, néha ugyanis a közigazgatási és földhivatalok nem képesek megbirkózni határidőn belül a feladatokkal. Ilyen okból késik az M6-os M0–érdi tető közötti szakaszának átadása. Szintén csúszik az M7-es Zamárdi–Balatonszárszó közötti szakaszának átadása, részben a köröshegyi híd időközi áttervezése miatt. Jó hír viszont az autósoknak, hogy az év végére elkészül a M35-ös Görbeháza–Debrecen közötti szakasza, amely a várost elkerülő – még ez év tavaszán átadott – körgyűrűrészhez csatlakozik. Az M7-es Nagykanizsa–Becsehely közötti szakaszának is az idén kellett volna elkészülnie, ám ebből egyelőre a Sormás–Becsehely közötti hat kilométeres szakaszt tudják csak felavatni 2006-ban. Az NA Zrt.-nek az idei kifizetésekhez szükséges források rendelkezésére állnak – mondta Béni.