A gyermekvédelmi törvény alapján a közoktatási intézményekben, így a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban külön kérelemre vehetőek igénybe a gyerek étkeztetésére vonatkozó kedvezmények. Ezektől függően ingyen vagy kedvezményesen étkezhet a gyerek.
A DAS Jogvédelmi Biztosító összefoglalója szerint nem csak tanév kezdetén, hanem bármikor a tanév folyamán, de még szünidőben is igénybe vehetőek a kedvezmények. A szülőknek egy nyomtatványt kell kitölteniük és a megfelelő dokumentumok csatolásával leadni az adott intézményben, bölcsődében, óvodában, iskolában.
Kapcsolódó
A bölcsődékben és óvodákban ingyenes az étkeztetés azon gyerekek számára, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, vagy aki saját maga, illetve testvére tartósan beteg vagy fogyatékos, valamint akit nevelésbe vettek. Ingyenesen étkezhet az a gyermek is, aki olyan családban él, ahol a három, vagy ennél több gyermeket nevelnek a szülők, tehát nagycsaládosoknak minősülnek. Végül az a gyermek, aki olyan családban él, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a kötelező legkisebb minimálbér nettó összegének 130 százalékát, azaz 2020-ban a 139 185 forintot szintén ingyen étkezhet.
Az általános iskolában a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, valamint nevelésbe vett gyermekek ingyenes étkezését szintén biztosítani kell. Általános iskolában és középiskolában a kedvezményes étkeztetést támogatásként 50 százalékos mértékben kell azon gyermekek számára biztosítani, akik nem részesülnek ingyenes támogatásban, de például nagycsaládban élnek, vagy a gyermek tartósan beteg, fogyatékkal él. A szünidőben a hátrányos helyzetű gyermekek számára -elsősorban a települési önkormányzat - köteles az egyszeri déli meleg főétkezést biztosítani.
A nyári szünetben legalább 43 munkanapra, míg az őszi és téli szünetben a tanítási szünet teljes időtartamára köteles a gyermekétkeztetést az önkormányzat biztosítani. Az érintett szülőknek a szünidei étkeztetést - továbbra is - külön kérelem alapján kell igényelniük.
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek