Ugyan a következő hetek még rányomhatják a bélyeget az idei minőségre, közepes lesz az idei évjárat. Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője szerint vannak jó hozammal kecsegtető dűlők, de az összkép vegyes.
2015 óta csökken a magyar szőlőterület, és ez idén sem állt meg, így már valamivel kevesebb mint 57 ezer hektáron zajlik a termelés. Az Mfor megemlíti azonban, hogy a tavalyinál kedvezőbb időjárás miatt másfél százalékkal több az idei össztermés. A szőlő akár tíz százalékkal is drágulhat a szakértői meglátások szerint.
Borban nincs igazság
Az egyik móri borász a lapnak arról mesélt, hogy egy tavaszi peronoszpóra-fertőzés a termésének 15 százalékát tette tönkre, de nem könnyített a helyzetén a csapadékos időszak sem. Tapasztalatai szerint ráadásul a belföldi vendéglátásban is visszaesett a borkereslet, főként a közepes testű fehér boroké. A helyi értékesítés ugyanakkor profitábilis, a jó programokkal és rendezvényekkel sikerült növelni a forgalmat.
Az egri Ostoros Családi Pincészet vezetője, Soltész Gergő sem mer prognosztizálni az idei szezont illetően, ugyanis a tervek szerint egy héttel később szüretel és a növénybetegségek ők is elérték. A pincészet az év első felében két számjegyű bővülést ért el, azonban érezhető a kereslet európai és hazai csökkenése is.
Szekszárdot viszont teljesen ellepték a járványok
A borvidéket az elmúlt húsz év legerősebb gombajárványa érte el, és a lisztharmat miatt is veszélybe került a termés, hiába kerülték el a területet a nagy viharok és az egyenletlen csapadék.
A termelőkre ráadásul nagy terhet rótt a drága inputanyag és a többletvédekezés költségei, ezt pedig a piacról nem lehet visszahozni.
Bősz Adrián borász szerint a szekszárdi termés jó minőségű lesz ugyan, de mennyiségében elmarad.
A szakértők úgy látják, hogy a piac inkább a pezsgők és a fehér borok felé mozdult el, a vörösborok közül csak a könnyebbeket igénylik. Fórián Zoltán szerint a borok piacán is innovációra van szükség, hogy felvegye a versenyt a fiatalos, gyümölcsös ízekkel.
Nagy István agrárminiszter szerint egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe a szebb napokat is megélt borászat. A miniszter szerint a feladatok sorába tartozik a munkaerőhiány kezelésre és a változó éghajlati viszonyokhoz való alkalmazkodás. Kiemelte, hogy meg kell oldani az aránytalan környezetvédelmi uniós szabályozók kérdését, melyek a termelést nehezítik, továbbá növelni kell a bor exportpiacát és jövedelmezőbbé kell tenni az ágazatot.
Frittman János soltvadkerti borász, akit nemrég választottak a nemzeti tanács élére, nem túl derűs jövőt jósolt az ágazat: meglátása szerint sok borászat nem lesz tovább nyereséges, vagy épp még veszteségesebb lesz. Árat emelni pedig nem tudnak, holott szükség volna rá, hiszen csak az anyagjellegű költségek 35-40 százalékkal emelkedtek. Ehhez képest maximum tíz százalékos áremelést tudtak bevezetni.
A kiskereskedelmi láncok nagy nyomást helyeznek a borászokra, ugyanis azt szeretnék, ha az átadási áraikat csökkentenék, miközben a bor- és szőlőtermelők nemhogy mérsékelni nem tudják az árakat, de még emelniük is létfontosságú lenne.
Több borász is arról beszél, hogy egy-egy terméknél csak a piaci átlag szerint tudták növelni a beszállítói árakat, miközben drágábban árulták azt az üzletekben vagy az áruházlánc épp azt a terméket akciózta vissza.
Félő, hogy sokan nem termelnek tovább, kivágják a tőkéket vagy egyszerűen csak műveletlenül hagyják, ami miatt a szomszédos területekre is átterjedhetnek a betegségek. Részben emiatt is, a borászok szerint szinte biztosan tovább fog zsugorodni a termőterület.
Átalakuló piac
Fórián Zoltán szerint a baj nagy: a fogyasztók köré idősödik, a fiatalokat pedig nem tudják megszólítani, így előbb-utóbb radikálisan fog csökkenni a fogyasztás. Sok termékkel rendelkezik az ágazat, a termékalap problémás és a válságok sem kímélik a borászokat, nem beszélve az uniós alkoholpolitikáról.
Ezért egy új stratégiát kell kidolgozni, amelynek megvalósításához alapították meg a Magyar Bormarketing Ügynökség Zrt.-t, ami kapcsolatot hivatott építeni az élő és működő borászokkal, és a piacra jutást segíti a számukra.
A magyar borokért Európa-szerte rajonganak a fogyasztók
Kedvelik a magyar borokat az európaiak. A kiváló minőségű italok iránti keresletet jól mutatja, hogy a Lidl kínálatában elérhető hazai borok értékesítése az elmúlt öt évben jelentősen nőtt itthon és külföldön egyaránt. A fogyasztók mellett a szakma is megerősíti a hazai pincészetek minőség iránti elköteleződését, mivel több rangos nemzetközi versenyen is komoly elismerésben részesültek a Lidl kínálatában is kapható borok.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!