Az erről szóló törvényjavaslatot péntek este nyújtotta be az Országgyűlésnek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Az egészségügyi államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elmúlt évben történt állami átvétel után megállapították, hogy a gazdasági társaság mint működtetési forma a nagyobb egészségügyi intézmények esetében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A betegellátás általános minősége, a hatékonyság, illetve a költségtakarékosság nem javult lényegesen - tették hozzá.

Egyes ilyen intézmények működését jelenleg nagymértékben nehezíti a korábbi önkormányzati fenntartás időszakában felvett hitelek törlesztése - emlték ki. Ezen intézmények dolgozói pedig többször kimaradtak a közalkalmazott kollégáikat érintő eseti többletjuttatásokból - tették hozzá.

Az államtitkárság közleménye szerint az átalakulás mintegy 18 ezer dolgozót érint, ők - ha továbbra is az adott betegellátó intézményben kívánják folytatni munkájukat - közalkalmazotti státusba kerülnek. Mint kiemelték, a fenntartó minden munkavállalót átvesz az átalakuló intézményekbe, a benyújtott törvényjavaslat szerint az alapilletményük, az illetménykiegészítésük és a rendszeres illetménypótlékaik együttes összege nem lehet alacsonyabb a korábbi társaságnál idén január 1-jén érvényes, jogszabály, kollektív szerződés és munkaszerződés alapján járó alapbér és rendszeres bérpótlékok együttes összegénél.

A működési forma változása nem érinti az intézmények vezetését, szakmai tevékenységét, területi ellátási kötelezettségét és finanszírozási szerződéseiket - tették hozzá.

Az államtitkárság közleménye szerint a kormány legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a járóbeteg-szakellátás kapacitásainak egynegyedét adó, önállóan működő rendelőintézetek esetében a feladatellátást nem veszi át az állam, hanem az önkormányzatoknál marad.

Az erről szóló törvénytervezet kimondja, hogy ezen rendelők esetében az önkormányzatok által - február közepéig - tett nyilatkozatokat nem veszik figyelembe. A törvénytervezet szabályozza azt a folyamatot is, amelynek révén a továbbiakban az önálló járóbeteg-szakrendelést fenntartó önkormányzat egyedi döntésével e feladatát a hozzá tartozó vagyonnal együtt az államnak átadhatja - olvasható az államtitkárság közleményében.