Drámai terrorelhárítási akció zajlott le Sydney közelében csütörtök este, ahol jelöletlen rendőrségi járművek gázoltak el egy Bondi Beach irányába tartó férficsoportot. A hatóságok szerint a gyanúsítottak potenciálisan erőszakos cselekményre készülhettek.
Szerző(k): EconomxAz Európai Unió előírja, hogy 2050-re a teljes épületállomány üzemeltetése és építése karbonsemleges legyen. Ez a hatalmas kihívás alapvetően érinti az építőiparban működő vállalkozásokat, hiszen az épületek a globális energiafogyasztás meghatározó hányadáért felelősek. Vannak azonban cégek, amelyek már ma komoly lépéseket tesznek ebbe az irányba. Magyarországon élen járónak számít a Market Csoport, amely immár negyedik alkalommal tette közzé átfogó fenntarthatósági jelentését.
Szerző(k): Farkas TiborA Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és végrehajtandó börtönt indítványoz egy 30 éves férfival szemben, aki a vád szerint a Bulinegyedben pénzt akart szerezni mindenáron, rabolt és kifosztást is elkövetett. Csúnya vége lett.
Szerző(k): Sándor ZoltánSem a Gellért, sem a Rác fürdő nem csilloghat a régi pompájában, a kormány ugyanis nem engedélyezi, hogy a fejlesztésekre hitelt vegyenek fel, miközben a világ összes városában az ehhez hasonló beruházások kölcsönből történnek.
Szerző(k): EconomxA Colliers közzétette legújabb jelentését „CEE-6: Highlights 2025 & Predictions 2026” címmel, amely áttekintést ad a gazdasági és ingatlanpiaci trendekről Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában.
Szerző(k): Farkas TiborA döntés előtt az elemzők nem számítottak a kamatok módosítására.
Szerző(k): EconomxMiközben a KSH adatai szerint 2021-ben alig több mint 20 ezer magyar állampolgár vándorolt ki, az adminisztratív adatbázisokra épülő becslés alapján a tényleges szám 140–150 ezer fő körül alakulhatott.
Szerző(k): Koncsek RitaA Magyar Nemzeti Bank legújabb Lakásbiztosítás-indexe szerint a lakásbiztosítási kampány és a biztosítók által vállalt önkéntes díjkorlátozás hatására stagnáltak az átlagdíjak 2025 III. negyedévében az előző 3 hónaphoz képest. Az éves 4,1 százalékos díjemelkedéssel összevetve a biztosítók által kár esetére vállalt fedezetek több mint háromszoros mértékben, 13 százalékkal nőttek, így tovább javult a szerződések ár-érték aránya.
Szerző(k): Farkas TiborGázolt a vonat a dunántúli nagyvárosban, így késésekre kell számítani az egyik vasúti fővonalon.
Szerző(k): Economx