A brit hadsereg éveken át tartó viták után feloldja az évszázados szakálltilalmat, amely egy több mint száz éve létező „korlátozás” a brit katonákra vonatkozóan – írja a Politico.
A szakálltilalom feloldására azt követően került sor, hogy a hadsereg hónapokig tartó felülvizsgálatot végzett a személyes megjelenésre vonatkozó politikáján, amely korábban csak a bajuszt engedélyezte. A lap úgy tudja, hogy a hadseregtől III. Károly királlyal, brit politikusokkal és az Egyesült Királyság katonai szövetségeseivel is konzultáltak a döntésről.
A túlnyomó többség végül arra jutott, hogy eljött a változás ideje, és a hadseregnek engedélyeznie kell a katonák számára a szakáll viselését
– fogalmazott Paul Carney brit törzsőrmester.
A döntés értelmében mostantól a brit seregben szolgálók számára engedélyezik a tisztek és a katonák számára a szakállnövesztést. Ettől függetlenül változatlanul meg kell őrizniük professzionális megjelenésüket, és be kell tartaniuk a szakáll kinézetére vonatkozó konkrét útmutatást.
Az irányelv pénteken lépett életbe, hogy a húsvéti szabadságon lévők azonnal elkezdhessék növeszteni az arcszőrzetüket.
Ugyanakkor a szakállat alkalmanként előfordulhat, hogy továbbra is le kell vágni, ha az adott művelet épp úgy kívánja.
A változtatással Nagy-Britannia csatlakozik többek között Dánia, Németország és Belgium hadseregéhez, amelyek már megengedik a katonáiknak, hogy szakállat növesszenek.
Nagy a baj az európai hadseregeknél: nem akarnak harcolni
Nem vonzó a honvédelmi pálya a fiatalok számára. Ráadásul egyre kevesebb pályakezdő alkalmas erre a pályára.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki