Egymilliárd forintos pályázatot írt ki a kormány az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek számára. Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos hétfőn, a bejelentés sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy az állatvédelem területén dolgozó civil szervezetek munkája nélkülözhetetlen, ezért 2022-ben és 2024-ben is félmilliárd forintos keretösszeggel támogatták őket.
Most azonban új fejezetet nyitunk: a támogatást megduplázzuk, és 1 milliárd forintos pályázatot írunk ki számukra
– emelte ki Ovádi Péter, aki azt is hozzátette, hogy a döntés nemcsak anyagi szempontból jelent óriási előrelépést, hanem azt az üzenetet is hordozza, hogy az állatvédelem közös felelősség.
A kormánybiztos elmondta, hogy az idei pályázati kiírásban is cél volt az adminisztrációs terhek csökkentése, a pályázás továbbra is elektronikus ügyintézésen keresztül zajlik, és igyekeztek a felületet minél egyszerűbbre alakítani, hogy mindenki számára egyértelmű legyen.
A pályázatra azok a civil szervezetek adhatják be kérelmüket, amelyek állatvédelemmel, vagy mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkoznak, és 2025. január 31. előtt jogerősen nyilvántartásba vették Magyarországon.
Az elnyert támogatás felhasználható:
- működési és programköltségekre,
- ivartalanításra,
- állategészségügyi szolgáltatásokra,
- gépjárműbeszerzésre,
- valamint állatmenhelyként vagy természetvédelmi mentőközpontként szolgáló saját vagy bérelt ingatlan fejlesztésére (pl. férőhelybővítés, kennel vagy kifutó építésére is) fordítható.
A pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500.000 forinttól 15.000.000 forintig terjedhet.
Ovádi Péter, hozzátette,
- a társállatokkal foglalkozó szervezetek esetében az elnyert támogatási összeg legalább 20 százalékát kötelezően ivartalanítási költségre kell fordítani,
- a vadállatokkal, haszonállatokkal és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó szervezetek esetében pedig minimum 20 százalékot kötelezően állategészségügyi szolgáltatási költségre kell hasznosítani.
A pályázatok benyújtására 2025. június 26-án 14:00 óráig van lehetőség.
Durva szigorítás: itt a teljes tiltás az állatvédelemben
Egy új törvénymódosítás szerint a jövőben tilos lenne élő állatokkal koldulni, valamint nyereményként kínálni őket, ezen felül a túl fiatalon elválaszott kölykök szállítását is büntetnék. Erről itt olvashatnak többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban