Szemjon Szlepakov*, Makszim Galkin*, Ilja Varlamov* és Zemfira* – néhány név azok közül azok közül akiket külföldi ügynöknek minősítettek Oroszországban. Bár a nevük nem biztos, hogy sokat mond a magyar olvasónak, de hazájukban ismert és népszerű előadóművészekről, énekesekről, standup-osokról van szó. Közös jellemzőjük, hogy fogást találtak rajtuk és a rendszer ellenségeiből akaratlanul a haza ellenségeivé váltak.

Nem véletlen a megbélyegző csillaggal jelölés sem, máshogy le sem lehet írni a nevüket orosz állami sajtóban: a külföldi ügynöknek nyilvánított személyekkel szemben ez a bevett eljárás.

Amit persze szolgai módon betartanak olyan állami ügynökségek, mint a RIA Novosztyi.

Nevüktől most azért hangos most az orosz sajtó, mert májusban szinte egyszerre fordultak bírósághoz, hogy kikerüljenek a páriák sorából. A héten kiderült: mind a négyük kérvényét elutasították.

Kiből is lesz külföldi ügynök?

„Ezt a státuszt azok a személyek kapják, akik külföldi támogatásban részesülnek, beleértve az anyagi támogatást is, maguk is támogatják a nyugati gondolkodást és szembeszállnak Oroszországgal" – fejtegeti Vlagyimir Komszolev ügyvéd a RIA Novosztyinak. 

A „külföldi ügynök” fogalmát először a 2012-ben elfogadott „A nonprofit szervezetekről” szóló szövetségi törvény kezdte el használni, majd természetesen a politikai elvárásainak megfelelően módosították magát a jogszabályt is. 

A külföldi ügynökök most azok, akik együttműködnek a „barátságtalan államok" hatóságaival és tetteikkel és szavaikkal lejáratják az SVO-t. Utóbbi rövidítés alatt a némi eufemizmussal "különleges katonai műveletnek" hívott, Ukrajna elleni agressziót kell érteni. 

Leegyszerűsítve, ezek azokról van szó, akik a hazájuk ellen vannak

– magyarázza Komszolev.

Nem érti a viccet a Kreml, és nem is szereti

A bloggert, Ilja Varlamovot az igazságügyi minisztérium például azért vette fel a külföldi ügynökök nyilvántartásába, mert úgymond „pontatlan tájékoztatást adott a hatóságok döntéseiről és politikáról", de azt is felrótták neki, hogy állítólag külföldi forrásokból támogatást kapott.

Szemjon Szlepakov komikus és showman hibája az volt, hogy ellenezte a háborút, negatív hozzáállást alakított ki a katonasággal és általában az állami szervekkel szemben, valamint a vádak szerint sértően beszélt az oroszokról.

A szintén komikus Galkin az Igazságügyi Minisztérium szerint „politikai tevékenységet" folytat, ragaszkodik az oroszellenes nézeteihez és finanszírozza a „kijevi rezsimet".

Miért rossz most Oroszországban külföldi ügynöknek lenni?

„A külföldi ügynök státusza a viselőjére számos jog- és szabadságtilalmat ró" – magyarázza Vlagyimir Komszolev.

A külföldi ügynökök nem jelentkezhetnek állami munkahelyekre, nem lehetnek választási bizottságok tagjai, nem szervezhetnek nyilvános rendezvényeket stb. Amikor pedig a közösségi oldalakon publikálnak, megfelelő bélyeget is használniuk kell (azaz, hogy külföldi ügynöknek minősülnek). 

Ám sokkal fontosabb, hogy az ilyen emberek szorosabb állami ellenőrzés alatt legyenek

– teszi hosszá az orosz állami hírügynökségnek nyilatkozó ügyvéd

A billog egy dolog 

Januárban az Nemzeti Történeti Örökségvédelmi Alap nevű kormányközeli szervezet képviselői Vjacseszlav Volodinnál, az Állami Duma elnökénél egyenesen a külföldi ügynökök „vagyonelkobzását" szorgalmazták. 

Más kérdés, hogy a jelek szerint még az orosz polgári- és büntetőjog sem annyira hajlékony, hogy ilyen fontos jogállami alapelveket olyan egyszerűen felülírjanak. Gondolkodás és vita persze folyt róla, de egyelőre úgy fest, hogy ilyen drasztikus lépést még a Kreml sem mert keresztülvinni. Egyelőre. A félelem ugyanakkor mindenkiben ott van, azt pedig talán mondani sem kell, hogy a megbélyegzés ugyanakkora büntetés

Persze a rendszer újdonsült ellenségeinek joguk van megtámadni a kormányhivatalok döntését, a pária-státuszt pedig az Igazságügyi Minisztérium szüntetheti meg. Igaz, „dokumentumszerűen" igazolni kell, hogy a vádaknak már nincs alapjuk. Nos, ez eddig senkinek sem sikerült.

Az énekesnő Zemfira* története is ugyanebbe a sorba illik

Zemfira Ramazanova rendszeresen és nyíltan felvállalja, hogy támogatja Ukrajnát. További bűne, hogy Moszkva szempontjából barátságtalan országokban adott koncerteket, ahol pedig a háború ellen szólalt fel. Az pedig különösen zavarta az orosz hatóságok érzékenységét, hogy külföldi turnéira máshonnan is kapott támogatást. Az is elterjedt, hogy az énekes francia állampolgárságot kapott, habár ezt ő maga cáfolta. 

Amivel viszont végképp kiverte a biztosítékot, hogy kiadta a Haza című alapvetően háborúellenes számot. A komoly iróniával átszőtt szerzeményben arról énekel, hogy a Kreml és a hatóságok hogyan próbálják „rászoktatni" polgáraikat a „hazájuk szeretetére", holott országuk jóformán az egész világgal szembekerült.

Meglehetősen obszcén sorokba szőve Zemfira gyakorlatilag kigúnyolta, mivé lett hazája.

A szám alapján készült videóban az emberek figurákként esnek el a Tetris játékban.

A rendező Renata Litvinova, aki Zemfira közeli barátja, a klip elején a hivatalos szöveget is felolvassa, amely alapján az énekesnőt „külföldi ügynöknek" nyilvánították az orosz hatóságok. 

Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy az is marad hiszen legutóbb egy moszkvai illetőségű bíróság tagadta meg, hogy eleget tegyenek a kérésének és levegyék az énekesnőt az ügynöklistáról. 

Zemfira ügyvédje* Alexander Peredruk ragaszkodott ahhoz, hogy ügyfele számára a külföldi ügynöki státusz „diszkriminatív”, és sérti a véleménynyilvánítás szabadságához való jogát.

Az Igazságügyi Minisztérium képviselője viszont kötötte az ebet a karóhoz, szerinte a döntés a törvényi keretek között és „az illetékes hatóságoktól kapott" információk alapján született.

„Külföldi forrásból anyagi támogatást kapott, nem ért egyet Oroszország lépéseivel" – mondta hozzátéve, hogy a külföldi ügynök státusz semmilyen módon nem korlátozza az énekesnő koncerttevékenységét.

Zemfira
Zemfira
Kép: Facebook

Ramazanova természetesen minden ellene felhozott vádat tagadott a tárgyalása előtti hetekben is. Az állami sajtó pedig nem ment el gúny nélkül amellett, amikor az énekesnő a Telegram csatornáján úgymond „szerelmet vallott Oroszországnak". Zemfira ugyanis a következőket írta: 

„Az Orosz Föderáció állampolgára vagyok, és nincs és nem is lesz más állampolgárságom... Az Orosz Föderációban fizetek adót, bár már egy éve nem élek ott. Szeretem a hazámat" 

Kikkel nincs problémája a rendszernek?

Egyáltalán nem szokatlan Oroszországban, hogy bizonyos sztárok a hatalomhoz dörgölőznek. A népes listáról nem maradhat le Timati az ismert Punyin-fan rapper, polgári nevén Timur Ildarovics Junuszov, aki a magyar közönségnek onnan lehet ismerős, hogy néhány éve DJ Antoine videoklipjében még Saint-Tropez-ban csapatta a nyugati haverokkal és arról daloltak, hogy annyi pénzük van, amennyit nem tudnak elkölteni. Amellett pedig, hogy az orosz elnök feltétlen híve, Kadirov csecsen vezért is a testvérének tartja. 2022. március 18-án az ominózus moszkvai nagygyűlésén pedig magával Putyinnal ünnepelte az ukrajnai offenzívát. Szása nevű haverjával is pont a legjobb barátjáról énekel:

Van persze utánpótlás is. Ahogy a 24.hu is megírta a Saman művésznéven éneklő Jaroszlav Dronov a legnagyobb új üdvöskéje az orosz popzene hazafias hullámának: Vsztanyem (kb. Álljunk fel) című száma a tavalyi Ukrajna elleni invázió előestéjén jelent meg, és gyakorlatilag végigkísérte a háborút az orosz rádiókban, Ja russzkij (Orosz vagyok) című slágere pedig még nagyobb sláger lett. 

Timatihoz hasonlóan ő is rendszeres fellépője az állami rendezvényeknek, többször előfordult, hogy Vlagyimir Putyin pódiumra lépése előtt énekelhetett, de szórakoztatta az orosz katonákat is a megszállt Luhanszkban és Mariupolban. 

Új klipje áprilisban jelent meg, ennek a címe Mi, amelyben némi történelemhajlítással arról énekel, hogy „mi vagyunk az erő, amely ezer éven át egyesítette ezt az országot". Mindezt elég furcsa, karszalagos esztétikával fűszerezve. 

A lap idézi a New York Times korábbi cikkét amelyben ezt a Saman-jelenséget igyekeznek megfejteni. Kiderült, egyelőre ő az egyetlen fiatal popsztár, akit a Kreml szolgálatába tudtak állítani, habár nagy az igyekezet, hogy többeket becserkésszenek és meggyőzzék a többségében apolitikus orosz fiatalságot.

 

 

 

Nem hisz már Putyin víziójában az orosz elit

A nevüket ugyan nem merték felvállalni az ukrajnai háborút pesszimistán szemlélő orosz üzleti és politikai élet krémjéhez tartozók, ám arról beszéltek, már egy befagyott konfliktust is pozitív eredménynek tudnának elkönyvelni. Az átlagemberek a közvélemény-kutatások alapján továbbra is támogatják Vlagyimir Putyin orosz elnököt, ám egyre nagyobb aggodalommal tekintenek a jövőbe. Bővebben>>>