Az Európai Unió már többször is elhalasztotta új, unión belüli utazási rendszerének bevezetését, ám úgy fest, hogy az októberben ténylegesen életbe lép. Azonban felmerült, hogy jelentősen lassulhat a tranzit a Csalagúton keresztül, mivel a be- és kiáramló briteknek kötelező lenne biometrikus megoldásokkal azonosítaniuk magukat, felváltva a hagyományos, kézi vezérlésű útlevél-rendszert.
Az alagutat működtető vállalat vezérigazgatója ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy a beléptető termináloknál ne alakuljanak ki hosszú autósorok. Yann Leriche a BBC-nek elmondta, hogy az ujjlenyomat és az arcleolvasásos azonosítás miatt a menetidő öt-hét perccel lehet hosszabb, azonban ígérete szerint az extra sávok és a technológia révén a folyamat zökkenőmentesen zajlik majd.
Az új beléptető rendszer (EES) főszabálya alapján az unión kívüli országok állampolgárainak, így a briteknek is regisztrálniuk kell biometrikus adataikat. Ezzel önmagában nem lenne probléma, mivel a tervek között szerepelt, hogy a regisztráció egy részét otthon, az új beléptetőrendszerhez készült mobilapplikáción keresztül is el lehet majd végezni.
Csakhogy ez várhatóan az októberi indulásra még nem lesz készen.
A kereken 30 éve átadott Csatorna-alagutat annak idején 2 milliárd fonttal a költségvetés felett nyitották meg. Az alagutat üzemeltető vállalat majdnem csődbe is ment egy időben, végül sikerült nyereségessé válnia, így az alagút közlekedési szolgáltatásai is megmaradtak. A La Manche vonalán közlekednek még az Eurostar vonatok is, amelyek üzemeltetője bővíteni szeretné a járatok számát az új beléptetési rendszer bevezetésével.
Betett a briteknek a Pia
Közlekedési káosz Nagy-Britanniában: vonatokat, légijáratokat töröltek, még a Csatorna-alagutat is lezárták.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat