Oroszország a védelmi kiadások radikális növelését tervezi jövőre, mivel Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai inváziója továbbra is megváltoztatja a finanszírozási prioritásokat. A védelmi kiadások az ország bruttó hazai termékének 6 százalékát teszik majd ki 2024-ben, szemben a 2023-as 3,9 százalékkal és a 2021-es 2,7 százalékkal – derül ki a Bloomberg News által látott költségvetési tervezetből.

A titkos vagy nem részletezett tételekre fordított titkos kiadások az előrejelzések szerint majdnem megduplázódnak, mivel a Kreml továbbra is igyekszik elkerülni a háború hatásainak vizsgálatát. Oroszország háborús költségvetésének alakulása jól mutatja a kormány prioritásainak változásait a súlyos pénzügyi áldozatokat követelő harcok közepette, amelyeknek még nem látszik vége.

A védelmi kiadások a tervek szerint jövőre megelőzik a szociális kiadásokat, még akkor is, amikor az ország a márciusi elnökválasztásra készül, és amikor az orosz gazdaságra a nemzetközi szankciók miatt példátlan nyomás nehezedik.

Az orosz kormány által pénteken megvitatott javaslattervezetek szerint a védelmi kiadások az idei 6,4 milliárd rubelről 10,8 ezermilliárd rubelre (41 ezermilliárd forint) emelkednének 2024-re. Az előirányzott védelmi költségvetés háromszorosa lenne a 2021-ben, a Putyin által 2022 februárjában megkezdett invázió előtti utolsó évben előirányzott 3,6 ezermilliárd rubelnek.

A titkosított kiadások 11,1 ezermilliárd rubelre emelkednek, ami közel kétszerese az idei évinek. Ez a teljes költségvetési kiadások 30 százalékát jelentené, megduplázva a titkos részarányt a 2021-es 14,9 százalékos történelmi mélypont óta. A szociálpolitikára fordított kiadások a tervek szerint 2024-ben elérik a 7,5 ezermilliárd rubelt. A költségvetési tervezet 2024-ben 36,6 ezermilliárd rubelre prognosztizálja a teljes kiadást, ami 15 százalékkal lesz több, mint idén.

Oroszország mégis optimistán tekint a jövőbe

A felduzzadó háborús költségek és a szankciók hatásai ellenére az orosz kormány úgy látja, hogy a bevételek több mint 35 ezermilliárd rubelt tesznek majd ki, ami 22 százalékkal több mint idén, a hiány pedig az idei 1,8 százalékról 2024-re a GDP 0,9 százalékára csökkenhet.

Az olaj- és gázbevételek is várhatóan közel negyedével nőnek jövőre, és 2024-ben 11,5 ezermilliárd rubelre emelkedhetnek.

A kabinet arra számít, hogy magasabb árat kap a nyersolajért, ami fontos bevételi forrás az ország számára. A költségvetéssel együtt készített alapforgatókönyvi kilátások szerint az orosz nyersolaj hordónkénti átlagára 2024-ben 71,30 dollár lesz, szemben az idei becsült 63,40 dollárral. Ez magasabb, mint a hónap elején készült becslés.

G7-ek csoportja és szövetségesei árkorlátozást vezettek be annak érdekében, hogy megfékezzék Moszkva olajból származó bevételeit, és hogy korlátozzák a Kreml képességét a hadserege finanszírozására.

A költségvetésből az is kiderül, hogy az országból kivonuló külföldi vállalatok oroszországi üzleti eszközeinek eladásának jövőre véget kell érnie. A kormány arra számít, hogy 2023-ban 114,5 milliárd rubelt kap a szóban forgó vállalkozások eladásából származó díjakból, de 2024-ben már csak 2,1 milliárd rubelt, a következő években pedig egyáltalán semmit.