Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) Kaposváron.
A dokumentumot Deme László haderőfejlesztésért és innovációért felelős helyettes államtitkár, a VIKI vezérigazgatóhelyettese és Joachim Hutt, a cég vezérigazgatója írta alá.
Az aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatóról az MTI-hez eljuttatott hangfelvétel szerint Avishey Reger, a vállalat elnöke hangsúlyozta, az innovációs központtal a magyar haderőt támogatják. A kaposvári a cég első ilyen külföldi létesítménye lesz.
Deme László többek között elmondta, a társaság a magyar honvédségnek biztosít páncélelhárító kézi fegyvereket. Kaposváron a tervek szerint drónokat fejlesztenek, amelyek 3D-s térképekkel aknamezők azonosítására, felderítésére is képesek lesznek.
A fejlesztés jelentősen hozzájárul a magyar védelmi képesség erősítéséhez.
A hadiipar a magyar gazdaság motorjának újabb hengere
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Economxnak adott interjújában kiemelte, hogy akik azt hitték, eljött az örök béke kora, azok az ukrajnai háború miatt ma már szintén a hadsereg megerősítésének szükségességéről beszélnek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás