A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárának utasítására legalább kétfős mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napoktól a magyar kórházakban, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben – írja a Válasz Online.
A revízió a betegekre is kiterjed majd, náluk azt vizsgálják, hogy valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve”.
Kapcsolódó
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár korábban több konferencián is arról beszélt: tudomásuk van róla, hogy az állami egészségügyi dolgozók munkaidőben a magánszektorban maszekolnak. Már tavaly bejelentették, hogy ennek kiszűrésére elektronikus munkaidő-nyilvántartást vezetnek be a kórházakban és a szakrendelőkben. Lengyel László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkár is azt mondta, hogy 2023 év végéig minden állami intézményben bevezetik a blokkolóórákat, de állítólag ez nem mindenhol történt meg.
A napokban pedig valamennyi állami egészségügyi intézmény levelet kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjétől, amelyben azt írják, hogy az Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztály idén folyamatosan ellenőrzi „az egészségügyi dolgozói és a beteg jelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál”.
A tavaly év végén módosított OKFŐ-utasítás szerint mobil ellenőri egységeket hoznak létre, amelyek a hét bármely napján, tehát munkaszüneti napokon és a nap bármely órájában az egészségügyi intézmény bármelyik részlegén megjelenhetnek, igazoltathatják a személyzetet, belenézhetnek az egészségügyi dokumentációba és arról másolatot is készíthetnek, és a betegek jelenlétét is ellenőrzik majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak