Utoljára 2017-ben a legendás Nokia 3310-est élesztette fel a HMD nevű vállalat, most pedig az eredetileg 1999-ben megjelent 3210-est dobják újra piacra, a maga retro dizájnjában.
A HVG megjegyzi, hogy mindössze egy 2 megapixeles kamera, egy zseblámpaként is működő vaku, egy 1450 mAh kapacitású akkumulátor és a klasszikus Snake játék található meg a készüléken. Az egyetlen újdonság, hogy 4G-képes lesz.
A vállalat célja, hogy újra összekösse az embereket, ám ezúttal oly módon, hogy a képernyőtől elszakadjanak. Ezt a HMD egy kutatási eredménnyel is igazolja, mely szerint a Z generáció 61 százaléka tudatosan teszi félre az okostelefonját alkalmanként, míg a 16-24 évesek 38 százaléka attól tart, hogy túl sok időt tölt el az okostelefonjával.
A felújított Nokia 3310-est május közepétől lehet kapni a hazai boltokban, arany kék és szürke színben, 32 ezer forintért.
Elakadt az 5G: akár 14 ezer alkalmazottjától is megválna a Nokia
A Nokia 2026 végéig 9-14 ezer munkahelyet kíván megszüntetni a költségek csökkentése érdekében. A bejelentésre azért került sor, mert a cég július és szeptember között 20 százalékos árbevétel-csökkenésről számolt be.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Oroszország küladóssága közel két évtizedes mélypontra zuhant

Polt Péter lemondott

Szabadlábra kerülhet az óbudai polgármester

Hiába a küzdelem: elúszott a pulykapénz és a nyugdíjasok juttatása is a patinás magyar vállalatnál

Csányi Péter megszólalt a hitelekről, fordulat jöhet?

Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa

Áttörés jöhet az egészségügyben: már csak a kórházakkal kell megtalálni a közös hangot

Pofára estek az unokázós csalók

Putyin meghátrált, helyetteseket küld a békéről tárgyalni
