Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt közölte:
kudarcok jellemzik a szexuális úton terjedő betegségekkel szembeni küzdelmet.
Míg 2020-ban mintegy 7,1 millióan fertőződtek meg szifilisszel, addig 2022-re ez a szám már 8 millióra duzzadt.
A legtöbb új fertőzöttet
A bakteriális fertőzésben 2022-ben 230 ezren hunytak el.
A szifilisz növekvő terjedése nagy aggodalomra ad okot
- mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója kedden Genfben.
A világszervezet adati szerint naponta több mint egymillió embert fertőznek meg olyan betegségek, mint
- a szifilisz,
- a kankó,
- a chlamydia
- agy a trichomoniázis.
Ez a négy - szexuális úton terjedő - betegség mind kezelhető.
Mindemellett a HIV-fertőzések száma is csak lassan apad: 2022-ben az új fertőzöttek száma 1,3 millió volt, ami mindössze 200 ezerrel kevesebb a 2020-as évhez képest.
Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor előrelépésekről is beszámolt: a HIV-fertőzöttek háromnegyede már hozzá tud jutni az antiretrovirális gyógyszerekhez. A WHO kedvező fejleményként értékelte azt is: számos ország egészségügyi stratégiákat dolgozott ki, hogy elejét vegye a HIV-, illetve a szifiliszfertőzések átterjedésének az anyákról a gyermekeikre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam