Részleteket közölt Nagy Márton a fővárosi Airbnb-lakások tervezett szigorításával kapcsolatban a Portfolio Economic Forumon. Mint mondta, historikusan kevés, mindössze 12 ezer lakás fog épülni 2024-ben. A tárcavezető szerint ez azért baj, mert egyre több lakást vásárolnak, vagyis előbb-utóbb lakás- és albérletinfláció alakul ki, pontosabban már ki is alakult.
A miniszter szerint kirívóan sok nemzetközi összehasonlításban is az az idő, amennyi ahhoz kell, hogy valaki akár egy 75 négyzetméteres lakást megvásárolhasson. Debrecenben és Budapesten 12 év kell ehhez. Aggasztónak véli azt is, hogy a fiatalok a havi jövedelmük 50-60 százalékát költik lakbérre, mivel az OECD szerint 30 százalék feletti aránynál már lakhatási válságról beszélünk, 40 százalék felett pedig kritikus a helyzet.
Ennek megfelelően Budapesten és országos szinten is beavatkoznak a folyamatokba.
A fővárosi Airbnb-k esetében legalább 2 éves moratóriumot vezetnek be, ennyi ideig nem adnak ki új engedélyeket. A 444.hu a tudósításában azt írja, hogy, ezen felül pedig négy-ötszörös adóemelést terveznek.
A lakásbérleti díjakat is megnézi a tárca, hogy azok mennyire reálisak, illetve miért emelkednek ennyire. Emellett pedig a szerződési feltételeket is átnézik. Nagy Márton megjegyezte, a kollégiumi férőhelyeket is növelik, ami szerinte szintén nem a kormány, hanem az egyetemek és a főiskolák feladata lett volna.
Ami a vidéki intézkedéseket illeti, a tárcavezető megemlítette, hogy országos lakásprogramot indítanak a fiataloknak, továbbá az otthonfelújítási programot is visszahozzák, ezen felül a SZÉP-kártya-juttatások 50 százalék is felhasználható lesz lakásfelújítás céljából.
Megnyitják továbbá az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felhasználhatóságát, valamint munkáltatói lakástámogatási programot is indítanak. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a munkáltató albérletre vagy hiteltörlesztésre adna a munkavállalójának pénzt, akkor az valamilyen adókedvezményt jelentene a számára.
Ezer milliárdos pénzeső jöhet az ingatlanszektorban
További ingatlandrágulást jósolnak 2025-re, a mértéke elérheti a 10-15 százalékot is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba