Az árak meredek emelkedése ugyanakkor már érezhetően visszavetette a keresletet március második felében. A drágulás miatt a kereslet további csökkenése prognosztizálható az elkövetkező hónapokra. A kereslet növekedése 2025 első két hónapjában még kitartott, de a csökkenő értékeket mutató március már egyértelműen trendfordulót jelez.
A Duna House országos lakásárindexe nominál értéken 34 pontos növekedés után 345 ponton zárt, míg reálértéken 12 ponttal lett magasabb, mint az előző negyedévben. A fokozott keresletnek és az áremelkedésnek köszönhetően az országos panel és tégla árindex is mindenkori csúcsra került.
Kapcsolódó
Érdekes folyamatok zajlanak az újépítésű lakások piacán is. Budapesten meghaladta az 1,6 millió forintot az ilyen lakások átlagos négyzetméterára. A legdrágább a II. kerület (3 millió forint/m² felett), míg a legnagyobb kínálat továbbra is a XIII. kerületben található. Most először fordul elő, hogy Budapest egyik kerületében sem kínálnak már 1 milliós négyzetméterár alatti új lakásokat. A meghirdetett lakások kétharmada pedig ennek ellenére szinte azonnal elkelt.
Budapesten eközben tovább erősödött a befektetői jelenlét: a vásárlások közel 45 százaléka e célból történt, vidéken pedig minden harmadik tranzakció mögött befektetési szándék állt. Első lakás vásárlására a fővárosban 67 millió, vidéken 38,7 millió forintot fordítottak.
Tovább nőtt a nagy alapterületű, 80 m²-nél nagyobb lakások iránti kereslet, míg a 40-60 m²-esek forgalma csökkent. Budán és Pesten is emelkedett a 70 millió forint feletti ingatlanok részesedése. Az országos értékesítési idő panellakásoknál 2-3 hónap, téglalakásoknál 4 hónap körül alakult.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben