Májusban éves összevetésben 4,4 százalékkal nőttek itthon a fogyasztói árak, ez negatív meglepetés, az áprilisi 4,2 százalékos adat után a konszenzus 4,3 százalékos inflációra számított.
Az adat láttán az egyébként is már a 401-es szint alatt kereskedett euró-forint keresztárfolyam tovább süllyedt és néhány kötés 400 alatt is megvalósult.
A magyarázat egyszerű, a vártnál magasabb inflációs adat láttán a jegybank részéről csökken az esélye, illetve későbbre tolódhat akár még egy 25 bázispontos kamatcsökkentés. Ezzel fennmarad a forinteszközök kamatelőnye, a külföldi befektetők többletkereslete pedig értelemszerűen erősíti a forintot.
A technikai kép is kedvező a magyar deviza szempontjából, a hosszú távú trend akár júliusban a 390-es zóna közelébe viheti le a jegyzést.
A jelek szerint a forint erősödését semmi nem állíthatja meg, a globális befektetői hangulat továbbra is támogató, és hiába közölt kedden rossz hírt a szaktárca és az Államadósság Kezelő Központ – amely alapján növelni kellett a 2025-ös kibocsátási tervet, amit ráadásul devizában hajt majd végre a kormány, ez pedig kockázatot jelent, hiszen ahogy nő az államadósság devizában lévő aránya, annál nagyobb gondot okoz egy esetleges forintgyengülés – a befektetőket ez sem hatotta meg igazán.
Utoljára április 3-án járt 400 alatt az euró-forint.
Ami döntő, az a forint eszközök kamatelőnye, amely a magas jegybanki alapkamat miatt továbbra is jelentős, emiatt pedig egy 10 éves futamidejű magyar állampapír évente 4,5 százalékponttal magasabb hozamot biztosít, mint egy ugyanilyen német állampapír.
A technikai elemzések szerint a következő szint, amit tesztelhet az euró forint, az 398,4-nél található.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs, az beszél
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat