Kétszámjegyű drágulást hozott a trendforduló éve a reneszánszukat élő panellakások piacán a fővárosban: az egy év alatt lezajló, 14 százalékos emelkedés még nem hagyott nyomot a panelek iránti vevői keresleten, azonban a 2025 első negyedévének tranzakciós adatai alapján számított 30 százalékos négyzetméterár-emelkedés már a felére csökkentette az eladott házgyári lakások arányát a budapesti ingatlanpiacon.
2024 első negyedévében még a fővárosi tranzakciók 17 százalékában szerepelt lakótelepi lakás, az 1 millió Ft/m2 fölé szökő árszint miatt azonban a vevők egy része mára elfordult az egyébként kiszámítható energiafogyasztása miatt is kedvelt ingatlantípustól. Az idén értékesített fővárosi ingatlanok mindössze 9 százaléka volt házgyári otthon
– mondta Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.
Míg fővárosi panel vásárlására tavaly átlagosan 42,6 millió forintot költöttek a vevők, az idei első negyedévben ez az összeg 55 millió forint fölé emelkedett. A „slágerlakótelepek” között a Duna House ügyfelei körében idén a békásmegyeri a legkeresettebb, itt az átlagos négyzetméterár 40 százalékkal, csaknem 1,2 millió forintra emelkedett az elmúlt negyedévben. Fontos azonban kiemelni, hogy a szóban forgó lakások 85 százaléka felújított, nagyon jó állapotú volt.
Az aktuális kínálatban egyre gyakrabban találkozhatnak a vevők 1,2-1,7 millió forintos négyzetméteráron hirdetett, jó vagy lakható állapotú panellakással. Ezeknél azonban a piaci körülmények és a kereslet már nem minden esetben indokolja a drágulás mértékét, így a sikeres üzletzárás vagy az ár mérséklése érdekében nagyobb alkura kényszerülhetnek majd az eladók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben