Nagyszabású ingatlanfejlesztés indulhat a következő években a rákosrendezői rozsdaövezetben. Az egyesült arab emírségekbeli Eagle Hills ingatlanfejlesztő vállalat közel 51 milliárd forintért veszi meg a területet, amelyen a tervek szerint 5 milliárd euró, azaz több mint 2000 milliárd forint értékű beruházást tervez. A fejlesztés jelentős hatással lehet a lakáspiacra is.
4-5 milliós négyzetméterár is elképzelhető
Egyelőre nem tudni, pontosan mikor és hány lakás épül majd, de a mostanihoz képest jóval magasabb árakkal lehet számolni. Egyrészt az új lakások leghamarabb 2-3 év múlva kerülhetnek piacra, a kivitelezés pedig a következő 5 évben biztosan nem ér véget. Addig pedig árnövekedéssel lehet számolni mind a lakáspiacon, mind pedig az építőiparban. Másrészt a magasépítés jelentős költségei szó szerint beépülnek majd az árakba.
Kapcsolódó
A mostani kilátások alapján a négyzetméterárak elérhetik 4-5 millió forintot, de addig még rengeteg tényező változhat. Mindenesetre ez az összeg nem számít kiugrónak, hiszen ma is vannak olyan új építésű budapesti lakóingatlanok, amelyeknél ennél magasabb a négyzetméterár. Bár a Grand Budapest projekt kapcsán számos kérdés még nyitott, de a környék lakáspiacán a spekuláció miatti élénkülés szinte azonnal beindulhat, tette hozzá az ingatlan.com szakértője.
Részben azért, mert az állam jelentős infrastruktúrafejlesztést vállalt a terület eladásával párhuzamosan. Ezek a tervezett fejlesztések pedig nagyon gyorsan megjelenhetnek a környékbeli lakásárakban is. Az árak emelkedéséhez az is hozzájárulhat, hogy az új városrészben irodák, kereskedelmi és szolgáltató egységek is épülhetnek, amelyek eredményeként vonzó lokáció lesz az új városrész, ezért sokan költözhetnek oda.
Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint a XIII. kerület érintett részein a használt lakások átlagos négyzetméterára meghaladja az egymillió forintot, az újaké pedig 1,5 millió forint. A XIV. kerületi oldalon a Grand Budapest-közeli részeken a használt lakásokat majdnem 1,1 millió forintos négyzetméteráron kínálják eladásra. Miközben az újaknál 1,3 millió forinttal lehet számolni. Rákosfalván a használt lakásoknál 1 millió forint, Alsórákoson pedig 1,1 millió forint jelenleg az átlagos négyzetméterár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Véget értek a tárgyalások, az orosz tisztviselők furcsa javaslatot tettek

Meghan Markle robbant a Netflixen

Lehullt a lepel: innen érkezhet olaj Magyarországra

Földrengés volt Magyarországon, több helyen is érezték

Állampapír: jön a második körös pénzeső

Jobb, ha ezzel számol: a One egységesíti az inflációkövető díjkorrekcióját

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Csőzik László: „Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, Érdre kényszerítem a kormányt”

Lázár János: Azért jöttem, hogy elnézést kérjek
